Kárpáti Béla: Miskolci várostörténeti kalendárium 133-1960 - Borsodi Levéltári Füzetek 39. (Miskolc, 2001)

Tárgy- és időjegyzék

mekben ismeri el, melyek szerepköre fokozatosan a szakszerveze­tek hatáskörére redukálódik. 1939. december 9-én avatták fel az Avasi Bükk Egylet Dayka Gábor utcai székházát. (A Kossuth gimnáziummal szemben állott, már lebontották.) Az avatóünnepségen Cholnoky Jenő tartott elő­adást Olaszországról. (Ekkor szerveztek először földrajzi turista­utat Olaszországba.) 1944. december 9-én jelent meg a Szabad Magyarország c. na­pilap első száma Miskolcon, a Verbőczi (ma Dózsa György) utcai Fekete nyomdában. 1848. december 9-10-én pár ezer nemzetőr szállt táborba. Ez már gyengébb volt a novemberben hazatért seregnél; oktatva nem volt, fegyverzete kaszákból és dzsidákból állott. A sereget decem­ber 12-én Schlick Kassán szétverte, a maradék hazatért, (Pulszky Sándor ezredes és Irányi Dániel kormánybiztos vezetésével). 1918. december 10-i újsághír szerint Reisinger Ferenc kézhez vette kormánybiztosi kinevezését. A lap szerint a város „tisztán látó, erős kezű, hivatott vezetőt kapott, akinek határozott és a ne­héz időkben kétszeresen is értékes népszerűségére, gyors intézke­désire, megfontoltságára és komolyságára rendkívül szüksége van a törvényhatóságnak." 1920. december 10-én jelenti a Miskolci Napló, hogy 48 va­gonlakó családot helyeztek el a Gömöri pályaudvarról a Szondi telepen átalakított barakklakásokban. 1932. december 10-én Miskolcra látogatott Bajcsy-Zsilinszky Endre, Féja Géza és Kodolányi János társaságában. Diósgyőrben, a Tapolca étteremben tartott nagygyűlést. 1956. december 10-én Földvári Rudolfot kinevezik a Borsod­Abaúj-Zemplén megyei Tanács elnökévé; egyben feloszlatják a Borsod megyei Munkástanácsot. 1912. december 11-12-én a Hungária Áruházban (Széchenyi u. 14.) a Biztosítási palotában kinematográf-műsort rendeztek. (A belé­pődíj 40 kr-tól 2 kr-ig.)

Next

/
Thumbnails
Contents