Kárpáti Béla: Miskolci várostörténeti kalendárium 133-1960 - Borsodi Levéltári Füzetek 39. (Miskolc, 2001)
Tárgy- és időjegyzék
gyei Munkástanács tagjait - miután nem tettek hűségnyilatkozatot a Kádár kormány mellett —, letartóztatták. 1940. november 5-én példátlanul nagy orkán söpört végig Miskolcon. 1945. november 5-én közli a Miskolci Hírlap az országgyűlési választások eredményeit. Ennek alapján a kisgazdapárt 14, az MKP 5, az SZDP 4, a PP 2 mandátumot szerzett a miskolci kerületben. 1956. november 5-én alakult meg az MSZMP megyei szervezőbizottsága is Gyárfás János, Kovai Pál, Csege Géza, Tóth János és Magyar Béla részvételével. 1847. november 7-től vett részt Lévay József (Szemere Bertalan Borsod megyei másodalispán jurátusaként) a pozsonyi országgyűlésen." Az ún. dictatúrán alig fordultam meg néhányszor, ahol az országgyűlési ifjak közös teremben dictálás után irigatták a közös érdekű közleményeket... Szemere azzal bízott meg bennünket - különösen engem és Orczy Gyulát —, hogy az 1764-iki országgyűlési nagy folio kötet latin naplóit másolgassuk." - írta a költő Visszatekintésében. 1912. november 7-én vonult vissza br. Vay Elemér Borsod és Miskolc főispáni hivatalából. (Első ízben 1896-1905-ig, másodízben 1910. febr. 22-től eleddig viselte ezt a tisztséget.) 1918. november 7-én a megyei törvényhatósági bizottság ülésén Zsóry alispán előterjesztése szerint: a csendőrségnek mindenki engedelmességgel tartozik, s a jegyzők is „a kormány eszközei", de ők is igyekeznek a néppel „simulékonyabban" bánni. Az alispán két újabb hirdetményben hatályon kívül helyezett minden önhatalmúan alakult népi bizottságot vagy tanácsot, és a csendőrséget iktatta jogkörébe. 1947. november 7-én Csacsovszki Józsefet városi, Fekete Mihályt megyei főispánná nevezték ki. 1976. november 7-én avatták fel Somogyi József Felszabadulási emlékművét a Hősök terén (a postapalota előtt).