Kárpáti Béla: Miskolci várostörténeti kalendárium 133-1960 - Borsodi Levéltári Füzetek 39. (Miskolc, 2001)

Tárgy- és időjegyzék

lomból Lévay József (akkor a gimnázium tanára) indítványára a 4 felsőbb osztály növedékeiből megalakult a Kazinczy Önképző Kör. 1891. október 17-én Munkácsy Mihály több napos látogatásra Miskolcra érkezett, hogy alakokat keressen a Honfoglalás című ké­péhez. 1914. október 17-én kezdték meg a Korona szálló átépítésnek munkálatait. Ugyanezen a napon kezdték meg az Erdőkincstár miskolci palotájának (ma Deák tér 1.) építését. 1920. október 17-én a Petőfi Társaság irodalmi ünnepséget tar­tott Miskolcon. E műsorban Jászai Mari szavalt, Pékár Gyula ál­lamtitkár részletet olvasott fel a Danton c. színművéből, Császár Elemér Lévay Józsefről tartott előadást, Kozma Andor saját költe­ményét olvasta fel, József Ferenc főhg. pedig naplójegyzetéből ol­vasott fel Böczögő József Avasi vendéglőjében. 1945. október 17-i újsághír szerint az Ázsia néven üzemelt lő­szergyár gyermekjátékok gyártására állt át. 1843. október 18-án nyitották meg Miskolcon az izraelita elemi népiskolát. 1948. október 18-i hivatalos tájékoztatás szerint Borsodnak 182.942, Abaújnak 50.128, Zemplénnek 68.652, Sátoraljaújhelynek 8.602, Miskolcnak 29.332 választója van. (Borsod-Gömör-Zemplén és Abaúj megyének összesen 350.000.) 1849. október 19-én a Mindszenti templomban hálaadó isten­tiszteletet tartottak „a béke helyreállításáért". Az utcákat I. Ferenc József király képével díszítették, a városházat és az utcát kivilágí­tották, és a katonaságnál az őrmestertől lefelé mindenki 1 itce bort és 1 font húst kapott. 1869. október 19-én alakult meg a Miskolci Zenekedvelő Egylet. 1873. október 19-én nyílt meg a 7 km hosszú Miskolc-diósgyőri vasútvonal, amely a Diósgyőr-Vasgyárba szolgáló teherforgalom lebonyolítására lett berendezve. 1796. október 20-án halt meg Ungváron Dayka Gábor költő. Miskolcon született 1768. május 8-án. Iskoláit szülővárosában,

Next

/
Thumbnails
Contents