Kárpáti Béla: Miskolci várostörténeti kalendárium 133-1960 - Borsodi Levéltári Füzetek 39. (Miskolc, 2001)

Tárgy- és időjegyzék

1927. október 8-án leplezték le a Tízes honvéd szobrot. Az ün­nepségen az ezredből életben maradt mintegy 1.000 tízes honvé­den kívül részt vettek az ezred volt parancsnokai, köztük József kir. főherceg, főparancsnok is. 1925. október 9-én avatták fel Deák Ferenc szobrát (Gárdos Aladár alkotását), „a haza bölcsé"-ről elnevezett téren. A még 1911. május 12-én kiírt pályázat alkotásait 1912. ápr. 2-án kiállítot­ták. A pályázók között Kisfaludy Stróbl Zsigmond, Ligeti Miklós, Mester Jenő, Lezsák Ferenc, Sámuel Kornél, Margó Elek, Gémesi­Ginner Péter, a debreceni Lomogis Sándor, és - a költő Tóth Árpád apja -, Tóth András neve - és műve is szerepelt. 1946. október 10-én tartotta alakuló és tisztválasztó ülését a miskolci Joghallgatók Egyesülete. Dr. Ruttkay György professzor elnöklete alatt a joghallgatók idei elnöke Bartók Géza joghallgatót választották meg. 1703. október 11-én vonult Tokaj alá a miskolci gyalogos- és lovascsapat, hogy Rákóczi hadaival egyesülve részt vegyen a tokaji vár ostromában. 1946. október 11-én Borsod 47,5 Miskolc 10 tonna UNRRA ru­haneműt kapott. 1679. október 12-én küldtek levelet a végbeli bujdosó vitézek Teleky Mihályhoz (és 13-án Apafi Mihály fejedelemhez), kérve ügyük támogatását. A következő évben összes csapataikat itt von­ták össze, és Miskolcon ütöttek tábort. 1945. október 12-i újsághír szerint a kormány döntött arról, hogy Miskolcon helyezi el a Nagybányáról Sopronba „menekült" Pech Antal Bánya- Kohó- és Mélyfúrási középiskolát. (Később: Mikoviny Sándor Bányaipari Technikum.) 1706. október 13-án visszatértek Miskolcra a Szögligetre me­nekült miskolciak. Azonban Rabutin - miután Kassát nem vehette be - visszafelé (Budára indultában) új veszélyt jelenthetett a vá-

Next

/
Thumbnails
Contents