Csorba Csaba: Abaúj - Torna vármegye katonai leírása, 1780-as évek - Borsodi Levéltári Füzetek 33. (Miskolc, 1993)

Abaúj-Torna vármegye a 18. század végén (Csorba Csaba)

den részletében megismételni, hiszen jellegében, felépítésében az abaúji és tornai leírás szövege sem különbözik az említett két megye anyagától. Bár a szempontok az ország egészének felmérése tekintetében minden részletükben azonosak voltak, s törekedtek is arra, hogy a felmérés egységes legyen, mégis az azt végző katonatisztek nagy száma miatt szükségszerűek bizonyos eltérések. Szembetűnő az, hogy az abaúji és tornai részek többsége rendkívül szűkszavú, a szöveg jelentős része a települések nagy hányadánál nem más, mint utalás a közeli ill. szomszédos, hasonló adottságokkal rendelkező településre. Ez nem jelenti azt, hogy vitatnánk, hogy az azonosság nem létezett, azonban a szükségszerű különbözőségek iránti viszonylagos közömbösség arra utal, hogy a felmérők egy része rutinból végezte a munkát, a részletek fölött hajlamos volt elsiklani. Természetesen soha sem szabad elfeledni, hogy ez a leírás semmiképpen nem önálló írásmű, hanem az ezzel együtt készített térképlapnak szerves tartozéka, csak azzal együtt használható, csak azzal együtt értelmezhető. Most viszont — kényszerűségből - a térképtől különválasztottuk a szöveget. Az ideális az lenne, ha a fordítás mellé leírnánk a vonatkozó térképlap színes másolatáról mindazt az információt, ami arról leolvasható, s közölnénk magát a térképlapot is, s így előttünk állna egy 18. század végi település és határának képe. Természetesen ez a kép még akkor is hiányos lenne, hiszen a katonai felmérés hangsúlyozottan csakis katonai szempontokat vett figyelembe, csakis a katonai szempontból fontos ill. nélkülözhetetlen tereptárgyakat, jelenségeket rögzítette. Tehát nem csodálkozhatunk azon, hogy a domborzatra, a vízrajzra, az útviszonyokra, a hidakra vonatkozó adatok teszik ki a leírás zömét, s ugyanezeket találjuk jelölve a térképeken is. Érthető, hogy részletesen írnak az erdőkről, a fafajtákról csakúgy, mint a fák átlagos életkoráról, vagy az erdő sűrűségéről. Ezek az adatok egy hadsereg számára mind-mind létfontosságúak lehetnek. Abaújban és Tornában az uralkodó fa a tölgy, ennél némileg kevesebb a bükk, s egyes területeken találkozunk csak fenyővel, nyírrel, égerrel, gyertyánnal. Az épületek tekinetében is szemmel láthatóan a leírókat kizárólagosan a katonáik szempontok vezérelték. Mint magas, szilárd építményt minden esetben leírták (megemlítették) a templomot, s egy-egy szóval jellemezték is (lásd a tárgymutatót). Azonban még e tekintetben sem bizonyos, hogy teljes a kataszter, mert a torony nélküli, vagy csak kis huszártorronnyal ill. haranglábbal rendelkező gyenge építésű (fa, vályogfalú) templomok többségét bizonyára nem vették számba, hiszen az ilyen építményeknek katonai szempontból nem volt jelentősége, mint ahogy a nemesi kúriák közül is csak az erősebb építményeket vették figyelembe; azokat, amelyek nem sokban különböztek a jobbágy házaktól, figyelemre sem méltatták, hiszen a hadsereg számára nem jelentettek különleges tereptárgyat.