Csorba Csaba: Zemplén vármegye katonai leírása, 1780-as évek - Borsodi Levéltári Füzetek 32. (Miskolc, 1990)
Forrásközlés
találunk olyan hegyhátakat az erdőben, amelyekről jó kilátás nyílik. A közepes hegy, ami a helységtől négyszáz ölnyi távolságra van, nem emelkedik nagyon meredeken, ezért fuvarral is fel lehet rá menni. A két csúcs, amik a Hlina /Hlyna/ és a Zweiny /Zweiny/ völgyek közt találhatók, uralják az átellenben található vidéket. HAZSINA /Hessina/ Col.26. Sect.5. 1. Laszkovcze 1/3, Nagy Kaminice 1 1/4, Potics 1 1/4, Homonan 3/4 óra. 3. A Ciroka /Zirocha/ folyó közvetlenül a falu külső részén folyik el, nyolc öl széles, két láb mély, medre köves, még tavasszal is csak kevéssé önt ki és nem hátráltatja a vonulást. A Reka /Reka/ és az a kis patak, ami a dél felé lévő nagyon meredek hegyekből érkezik s az említett folyóba torkollik, nem jelent akadályt. 4. A cserjés, ami a középmagas hegyekben található, tölgyből és rezgő nyárból áll vegyesen. Az ezen a hegyen található magastörzsu erdő bükkből áll. 5. A kis mezők a Ciroka /Zirocha/ folyó mentén az áradásoktól eltekintve mindig szárazak. 6. Az út Laskóc /Laskowcze/, ami keresztezi a Ciroka /Zyrocha/ folyót, még az áradások alkalmával is járható fuvarral. Az utak Nagy-és Kiskemencére /Kis und Nagy Kamince/, amik a Reka /Reka/ patakot keresztezik, a völgyben és a földeken is jók. Az út Laskócra /Laskowcze/ csak száraz időben járható. 7. A meredek középmagas hegyek uralják a fő völgyet. NAGYKEMENCE /Gr.Kaminicz v. Nagy Kemencze/ Col.26. Sect.5. 1. Kl.Kaminiec 3/4, Hasinch 3/4, Laszkowcze 1, Modry 3/4, Ruvno 1 1/4 óra. 2. A templom, a major és a sörház falazott épület. 3. A Ciroka /Zirocha/ folyó, ami nyolcszáz lépésnyire a falutól folyik el, nyolc öl széles, két láb mély, medre köves, tavaszszal és hosszas esőzésekkor az egész völgyet elönti, és ekkor