Hőgye István: Kazinczy Ferenc és családjára vonatkozó iratok, dokumentumok Zemplén Vármegye Levéltárában - Borsodi Levéltári Füzetek 30. (Sátoraljaújhely, 1990)

A kiadvány regesztákat és teljes szövegeket közöl időrendben 1733-tól 1989-ig, 1-185 sorszámmal, csak olyanokat, amelyek Zemplén vármegye levéltárában találhatók, illetve annak szakkönyvtárában, adattárában. A Kazinczy-kultusz eddig egyik legméltóbb ápolója a levéltár volt, az egykori munkahely. Itt őrzik a régi Kazinczy Kör és a ma működő Kazinczy Ferenc Társaságra vonatkozó iratanyagot, a Kazinczy nevével jelzett anyanyelvi versenyek dokumentumait, régi és új, hasonmás Kazinczy kiadványokat. Nem vettük fel a Sátoraljaújhelyen (ref. egyház, múzeum) és Sárospatakon az egyházi gyűjteményekben található Kazinczy kéziratokat, amint ezt a kiadványunk címében is jeleztük. A regeszta vagy szövegközlés mindig sorszámmal, majd keltezéssel indul, ahol az év, hó, nap vagy az irat keletkezésének helye bizonytalan, ott zárójelbe tettük, illetve nem tüntettük fel. A tartalmi ismertetésnél arra törekedtünk, hogy az eredeti szép szöveget, a sokatmondó kifejezéseket, a kor hangulatát is megőrző mondatokat vegyük át, stílusfördulatait beépítsük a regesztákba. Minden irat után megadjuk rövidítetten annak levéltári jelzetét, melyeket a rövidítésjegyzékben oldunk fel, ill. magyarázunk meg. E rövid bevezetésben nem szándékoztunk kitérni azokra a tévedésekre, amelyek a korábbi forrásközléseknél előfordultak. Vitatkozni sem szeretnénk azokkal a korábbi véleményekkel, melyek elmarasztalták Kazinczyt a "hivatalnokot", (a levéltárost), vagy azokkal, akik a levéltári munkát hozzá méltatlannak tartották, hiszen a most közölt tények teljes szövegükkel önmagukért beszélnek. Nemcsak iratokat ismertetünk, de Kazinczy személyes tárgyait, pl. levéltári asztalát, székét stb., a Kazinczy-kultusznak szép emlékeit, emlékérmeket, emlékköteteket is bemutatunk. Kazinczy minden korszaknak, így a ma és a jövő emberének is példaképe lehet. Kivételes emberi nagyságának bizonysága, hogy emléke elevenen él, eszméiből meríteni tudunk, életútjában van nekünk szóló, maradandó, ahogy Petőfi vallott róla: "... kötelessége volna minden emelkedettebb lelkű magyarnak életében legalább egyszer ide zarándokolni, mint a mohamedánoknak Mekkába." (tí. sírjához.) Hőgye István