Hőgye István: Kazinczy Ferenc és családjára vonatkozó iratok, dokumentumok Zemplén Vármegye Levéltárában - Borsodi Levéltári Füzetek 30. (Sátoraljaújhely, 1990)

S a vár tövén, az erdő rejtekén, Hol a madár is nagyritkán, ha szállhat, Egészen pl a lengyei fensikig Tündéri, bűvös muzsikaszó árad. Mint az ezüstös kristály kis patak Előbb szelíden, lágyan, ólvatag És mint morajló zuhatag a tájon, Ugy fut keresztül a hegyes világon. Óh sziklavár! Te éggel dacoló ! Téged megvéd hú népek rengetegje, S ki vak dühében téged ostromol, Véres fővel ugy tér vissza remegve » . . Te nem dőlsz meg pár evezet alatt, Száz ostromot kiálló ércfalad, Kifogva minden balgatag reményen, Ugy áll fölöttünk vihatlan — keményen. Kik összehordtak véres köveid S ugy rakták lassan egymásnak fölébe, A honßkönyet sürün huliaták Bús napokon a munkás verejtékre; A lélek sajgott, az izom feszült, Fejünkre egy bús átok nehezült, Mig állt, minek e földön nincsen mása, A Vagy s Erő szilaj fogantatása. S az építők közt a nagy épitő, Kinek elnyűtt a küzdelemben teste, Itt él velünk, óh nem szállott fölé A feledéstől éjreváló este, Ki szenvedett és fáradt és dalolt, De lelkünknek a mélyébe hatolt : A magyar szónak halhatatlan hőse, Nyelvünk s dalunknak édes hegedőse. Spielberg és Kufstein bilincse kezén, Mégsem rejté el börtönöknek árnya, Sasröptü lelke iveit szabadon A dalvirágos zempléni határra; Röpült felé az édes fuvalom, S szelid nyugalmat kínált Széphalom, S ahogy elszállt a bosszú furiája, Ez volt a munkás magyar kúriája l Rab költő! Te, ki épitél nekünk A hegyek közt egy büszke sziklavárat, Tehozzád jöttünk Ungból magyarok S dagadó szivünk hálakönytől árad; Minden, mi él ott s mit a hant takar, A hegy, a völgy mosl szabad és magyar, S szikrázó fényét virradatra kinti S egy nagy jövőre a neved: Kazinczy!