Csorba Csaba: Miskolc középiskoláinak levéltári dokumentumai a kezdetektől 1950-ig - Borsodi Levéltári Füzetek 29. (Miskolc, 1989)

GIMNÁZIUMOK

szinti helyiségeink lefoglaltattak s a lefoglalt osztályok szá­mára a délutáni tanitás határoztatott el, igénybe azonban helyi­ségeink nem vétettek. - Ápr. 29-én, miután több intézet és is­kola egész épületének katonai célokra való lefoglalása kilátás­ba helyeztetett, az intézetek igazgatóiból és bizalmijaiból ál­ló értekezlet a kulturbiztossal egyértelműen abban állapodott meg, hogy a tanitás három félnapon 4-4 órában, tehát heti 12 órában, a Zárda-utcai főgimnáziumban tartassák. A tanári kar e bejelentéseket tudomásul veszi. 2. Az igazgató jelenti, hogy május 2-án a vörös hadsereg ki­vonulása és a cseh-szlovák megszállással kapcsolatban a katonai parancsnoksággal történt megállapodás szerint a közintézmények tekintetében a márc. 21-iki állapot állittatott vissza, ennek következtében az iskolánkra nézve az államosítás s a tanácsköz­társasági kormány minden intézkedése hatályát vesztette. Tudomásul szolgál. 3. Az igazgató jelenti, hogy a tanácsköztársasági kormányzás ideje alatt több tanuló folyamodott nyilvános és magántanulóul való felvétel iránt. Mivel az uj, közvetlen felettes hatóság, a közművelődési tanács még nem volt megalakítva, a püspöki hiva­talba pedig már nem küldhette a kérvényeket, az érdekelt tanu­lók közül hárman: Schweiter Iván, Scholtz Lajos VIII. és Zsiros Lajos V. o. tanulók a ku1turbiztossághoz fordultak, aki őket felvette nzz;il a feltétellel, hogy a felvétel végképen a tank. főigazgatóság utján fog megerősíttetni. A magántanulóul való felvételért folyamodott Kőmives Gusztáv, Allender Félix és Kremoánszky kéréseit e hó elején terjesztette fel ajánlással a püspöki hivatalhoz. Tudomásul szolgál. 4. Az igazgató jelenti, hogy az igazgatói hivatalhoz márc. és április hónapokra drágasági segélyképen 9600 kor. kiutalásá­ról szóló végzés érkezett, amelyet a tanári kar előlegképen annak idején felvett. Minthogy a kiutalás 14 helyett 16 tanárra szólt, a többletet az adóhivatalnak visszatérítette s az erről szóló nyugtákat bemutatja... 7. Az igazgató jelenti, hogy az önképzőköri pályázatok határ­ideje lejárt s kéri a tanári kart, hogy a pályamunkák elbírálá­sa végett egy 5 tagú bizottságot küldjön ki.

Next

/
Thumbnails
Contents