Csorba Csaba: Miskolc középiskoláinak levéltári dokumentumai a kezdetektől 1950-ig - Borsodi Levéltári Füzetek 29. (Miskolc, 1989)

GIMNÁZIUMOK

szent egyháznak ezen őszinte s alattvalói legmélyebb alázattal nyilvánított meggyőződését s illetőleg kérelmét, annyival inkább méltányolandja, mivel a magyar protestáns egyháznak saját iskolá­ibani természetes és törvényes jogviszonyait biztosító 1791 XXVI t. cz. 5 pontja mindeddig teljes és tökéletes érvényben áll; sőt dicsőségesen országié Apostoli Királyunk és Császárunk ál­tal is a magyarhoni protestáns egyházak rendezése tárgyában ki­adott törvény tervben is épen az vétetett kiindulási és tájékozó pontul.­Ennek folytán ama kegyelmes uralkodói Ígéret, miszerint a magyarhoni protestáns egyházi ügyek rendezése tárgyában közzsi­nat tartása közeikilátásba helyeztetett - hinnünk engedi: hogy az egyházzal szoros és múlhatlan kapcsolatban álló iskolák ügyei ott önmagunk által akként fognak rendeztetni, hogy azoknak fele­kezeti jellemük, önállóságot, s azokbani önkormányzati jogaink teljes mértékben s épségben meghányatni, e rendezés által a köz­tünk s államkormány közötti birodalom sem csak az hogy gyengül­ni sem fog, de sőt inkább még szilárdabbá és tartósabbá válik.­E reményünket még biztosabbá tevén ugyan csak dicsőségesen ural­kodó apostoli Királyunk és Császárunk mult évi Szeptember 9 k ^ n kiadott ama legmagasb kézirata melynek nemzetiségünket illető pontja szerint "szorgos gondja mindenkor arra lesz irányozva hogy a különböző néptörzsek nemzeti sajátosságaikban folyvást fentartassanak s nyelvük ápolásával illő tekintetben részesittes­senek. " Midőn ezen indokokra fektetett előzetes kérelmünk kegyes meg­hallgattatására s nemzeti nyelvünk használtatása megengedésére esedeznénk s a kivánt lecketervet magyar nyelven szerkeszt­ve ujolag felküldendök, hódoló mély tisztelettel maradunk Mis­kolczon 185G April. 4 ben ' A nagyméltóságú Cs. k. Helytartósági osztály alelnökségnek alázatos szolgái a miskolczi h. hitv. szentegyház tanács gyűlése. BAZmLt. VIII-55.

Next

/
Thumbnails
Contents