Csorba Csaba: Miskolc középiskoláinak levéltári dokumentumai a kezdetektől 1950-ig - Borsodi Levéltári Füzetek 29. (Miskolc, 1989)
GIMNÁZIUMOK
tetésénél.) A Zsoldos-anyagban igazgatói és felügyelő bizottsági jelentések, az iskolával kapcsolatban álló személyek levelei, alapítványlevelek, folyamodványok, szerződések, előterjesztések, egyházmegyei határozatok, tanterv és a VKM leiratai találhatók. A Tiszáninneni Református Egyházkerület 1858 és 1943 között nyomtatásban is megjelent közgyűlési jegyzőkönyvei tartalmazzák mindazokat az adatokat, amelyek az egyházkerület felügyeleti és fenntartói jogaiból eredően a közgyűlés elé kerültek. Az egyházkerület 1852-1913, valamint 1923-1927 között kiadott névkönyvei a tanárokról és a tanulókról szolgáltatnak adatokat, ez utóbbiakról vallás, nemzetiség, lakóhely, tandíjfizetés és előmeneteli megoszlásban. Az iskola anyakönyvei - évhiányokkal - a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár és a jogutód iskola megőrzésében maradtak fenn. 1927-ig a gimnázium anyakönyvei a felsőbb leányiskolajéval egybekötve találhatók, valamint a liceum és tanítóképző anyagával is keverednek. Jegyzőkönyvei nagyon töredékesek, vegyesen tartalmaznak javító-, különbözeti-, magánvizsga jegyzőkönyveket. Iktatott iratairól nincs tudomásunk, azt a két tanévet leszámítva, ami a Lévay József Tudományos Könyvtár kéziratos anyaga közül került elő feldolgozás közben. A könyvtár a jogutód iskola épületében működött évekig és a közösen használt-raktár beázásakor keveredett anyaguk. Valószínűleg ekkor semmisült meg a gimnázium többi irata. Az előkerült anyag elsősorban az egyházi és állami felettes hatóságokkal folytatott levelezést tartalmazza; tantestületi és iskolalátogatási jegyzőkönyvek nem szerepelnek benne. Kutatásuk szálankénti átnézéssel történhet. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI LEVÉLTÁR a. / anyakönyvek osztályanyakönyvek ' 1887-1938 0,21 fm (főnévkönyvek) (Hiányzik: 1898-1918, 1921-15, 1927/28, 1932-34) magánvizsgára jelentkezettek anyakönyve 1920-1923 0,02 fm érettségi vizsgák törzskönyve 1937-1939 0,01 fm (egybekötve érettségi iratokkal) b. / jegyzőkönyvek érettségi vizsgák jegyzőkönyvei 1920-1939 0,02 fm (részben egybekötve érettségi törzskönyvekkel) (Hiányzik: 1924-32, 1935/36)