Csorba Csaba: Miskolc középiskoláinak levéltári dokumentumai a kezdetektől 1950-ig - Borsodi Levéltári Füzetek 29. (Miskolc, 1989)
IPARI SZAKOKTATÁS
VÁROSI NÖI IPARISKOLA 1879-1899: Borsod-miskolci nöipari tanműhely 1899-1945: Miskolc thj. város Női Ipariskolája (megszűnik) 1946-1948: Miskolc thj. város Ipari Leányközépiskolája 1948-1950: Állami Ipari Leányközépiskola 1951-ben összevonták a Közgazdasági Fiúközépiskolával, az 1952/1953-as tanévben megszűnik. Szervezettörténet és iratismertetés Az iskolát az ipari oktatást és háziipart terjesztő Borsod-miskolci Egyesület alapította 1879-ben, 29 növendékkel. Az iskola vezetésére Ferenczy Idát sikerült megnyerni, így nyílhatott meg az iskola 1879. november 2-án, Borsod-miskolci nőipari tanműhely néven, a református gimnázium régi, Papszer utcai épületének emeletén két osztállyal. A következő tanévben indították a harmadik (felsőruhavarró) osztályt. Az iskolát 1899-ig tartotta fenn az egyesület, ekkor vette át a város a fenntartását. Az iskolában három évfolyamos képzés folyt, ahová a polgári vagy a középiskola negyedik osztályának elvégzése után lehetett jelentkezni. Az első osz tály előkészítő tanfolyamból állt, a másodikban fehérneművarrást és hímzést a harmadikban felsőruhavarrást tanultak a növendékek. A tanulmányok minden év végén vizsgával zárultak. Az iskola csak szakmai képzést nyújtott, közismereti tárgyakat nem tanítottak, az iskola működésének első időszakában. Az iskola fenntartó Miskolc thj. város fenntartói jogát iskolaszervezeti és anyagi ügyekben a polgármester, személyi és pedagógiai ügyekben az iskola igazgatótanácsa gyakorolta. Felügyeleti szervei megegyeznek a Fa- és F émipari Szakiskolajéval. A főhatóságoknál fellelhető iratanyag történeti értékéről. kutathatóságáról lásd ott. 162