Csorba Csaba: Miskolc középiskoláinak levéltári dokumentumai a kezdetektől 1950-ig - Borsodi Levéltári Füzetek 29. (Miskolc, 1989)
KERESKEDELMI SZAKOKTATÁS
VÁROSI KERESKEDELMI LEÁNYISKOLA 1917-1939: Miskolc thj. város Női Felsőkereskedelmi Iskolája 1940-1949: Miskolc thj. város Kereskedelmi Leányközépiskolája 1949-1950: Közgazdasági (Leány)Gimnázium 1951-től az alábbi neveken működött: Közgazdasági Leányközépiskola, Közgazdasági Technikum Ipari Tagozata, Közgazdasági Szakközépiskola, Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola. Szervezettörténet és iratismertetés A fiú kereskedelmi iskolában 1891-től működött - eredetileg két évfolyamos képzéssel - a női szaktanfolyam, amelynek célja olyan "kereskedelmi, irodai ismeretek, valamint gyakorlati ügyességek elsajátítása, melyekre az irodai, üzleti életben szükség van." 1917-ben szervezetileg elkülönült a fiú iskolától és önálló intézményként a régi, Papszer utcai múzeumi épületben kezdte meg működését. Mivel azonban csak fokozatosan épültek ki évfolyamai (1917-1919 között három évfolyamú, utána négy évfolyamú képzés folyik), néhány évig párhuzamosan működött a jogelőd tanfolyami osztályokkal. Fennállása alatt számtalan épület volt az otthona és gyakori költözései bizonyosan hozzájárultak az iktatott iratok teljes pusztulásához. Hiánytalanul fennmaradt viszont anyakönyvi sorozata és részben érettségi kimutatásai is a jogutód ill. a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár őrizetében. Az iskolát Miskolc város tartotta fenn. Felügyeleti szerve a Felsőkereskedelmi Iskolák királyi főigazgatója volt 1935-ig; iratanyaga nem maradt fenn. 1936 utáni évekre a Miskolci Tankerületi Főigazgatóság anyagában, valamint a BAZm Tanács VB. Oktatási Osztálya államosítási irataiban végezhető kiegészítő kutatás. Ezeknek történeti értékéről, kutathatóságáról lásd a Református Gimnáziumnál. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium anyaga szintén további adalékokkal szolgálhat. Ismertetését lásd: Levéltári Leltárak