Csorba Csaba: Miskolc középiskoláinak levéltári dokumentumai a kezdetektől 1950-ig - Borsodi Levéltári Füzetek 29. (Miskolc, 1989)

GIMNÁZIUMOK

győződése ezért nem is sikerülhet, azt indítványozza, zárjuk le a további vitát, s szavazással döntsünk a felett, elfogadjuk-e dr. Jégh Gyula kartárs határozati javaslatát, vagy pedig azt el­vetve, iskolánknak reálgimnáziummá való átszervezése mellett fog laljunk állást s ilyen irányú javaslatot tegyünk az igazgatóta~ nácsnak. Az indítvány elfogadtatván, dr. Jégh Gyula reflektáló megjegy zései után az igazgató a vitát bezárja s elrendelvén a szavazást 12 szavazattal 2 ellenében, a tanári kar intézetünknek reálgim­náziummá való átszervezése mellett foglal állást s ilyen irányú javaslatot tesz az igazgató tanácsnak, abban a meggyőződésben, hogy az átszervezésnek nem szükségképeni következménye az inté­zet hagyományos prot. szellemének hanyatlása s teszi az intézet életképességének s jövő sorsának erősebb biztositása gondolatá­val s a nagyobb fejlődés reményében. A. Dr. Kosztolányi Zoltán indítványozza, hogy tekintettel a mai mindig súlyos megélhetési viszonyokra, kérje a tanári kar az igazgatótanácsot, hogy amennyiben az iskola pénzügyi viszo­nyai megengedik, segélyt szavazzon meg a tanári karnak. A tanári kar a javaslatot elfogadja, a segély megszavazása iránt az igazgatótanácshoz kéréssel fordul, az igazgatót és a pénztárost pedig megbizza, hogy a segélyösszeget illetőleg az iskola pénzügyi állapotának megfelelő konkrét javaslatot ké­szítsen az igazgatótanácshoz. BAZmLt. VIII. 55. Jegyzk. L924. 1925. május 6. Jegyzőkönyv Marizsar Gus ztáv tankerületi fóigaz­g áténak iskolalátogatása alkalmából 1 ártott értekezletekről. Az intézetről és annak működéséről az igazgatótól bekért je­lentés és saját tapasztalatai alapján a következő előterjeszté­seket teszi: Az iskolaépület terjedelme megfelelő, bár a mostani tanuló­létszámhoz viszonyítva kissé szük kezd lenni. A 11 osztálynak van rendes osztályterme, de már a melléktantermek száma kevés. Vallástanitásra nincs elegendő tanterem, az énektanítás ugy le-

Next

/
Thumbnails
Contents