Kováts Dénesné: Zemplén megyei országgyűlési követválasztások 1861–1910 - Borsodi Levéltári Füzetek 27. (Miskolc, 1989)
VÁLOGATOTT DOKUMENTUMOK
2. Az országgyűlésre felküldendő ifjak ügye (1861) "Az országgyűlésre tapasztalás szerzés végett felküldendő ifjak ügye kerülvén szőnyegre, noha ugyan már e tárgyban a megye folyó évi 335. sz.a. határozatában azon akaratát, miszerint minden országgyűlési képviselő mellé egy 30 Ft-tal havonként a megyei házi pénztárból díjazandó írnokot kíván felküldeni, kimondotta, - mindazonáltal a folyamodó ifjak nagyobb száma a megyét is más nézetekre bírván: Elhatároztatott, hogy noha ugyan e megye tömérdek szükségekkel küzdő pénztárát nem éppen elkerülhetetlen kiadásoktól megkímélni óhajtaná, az ifjak kiképeztetésére fordítandó ezen költséget azonban oly befektetésnek tekintvén, mely a most ifjú korban lévő nemzedéknél az ország függetlenségének és a megye önkormányzatának megvédésére való képzettségét fogja eredményezni, így haszon a költséget, áldás az áldozatot gazdagon felülhaladni; a politikai élet iskolájába vágyó szűkebb tehetségű ifjai közül magokat az országgyűlési tapasztalatok eltanulására, folyamodásaikkal harminczan, és így a feltételezett számon sokkal felül jelentették, nem tartóztathatja magát vissza a megye, hogy említett határozatában megállapított számot ezúttal 16-ra emelvén, mindezeknek havi díjaikat pedig az országgyűlés egy évi tartamára terj*edoleg 30 Ft-tal fel és utazási általányukat 40 Ft-ban egyenként meghatározván, a fentebb említett tekintetét véve mértékül megválasztotta: Nagy Miklós, Matolay Elek, Keresztessy Lajos, Grünfeld Móricz, Komáromy Ferenc, Meczner Gyula, Sárossy Imre, Bideskuthy Sándor, Barna Bertalan, Németh László, Boross János, Bárczy Bertalan, Malonyay Ferenc, Oláh Ödön, Isépy Gyula, Füzesséry György ifjakat. Kiket is azon atyai intéssel és utasítással bocsát a megye közönsége útjokra, és ajánlja őket a képviselők figyelmébe, hogy folyamatosan szemök előtt tartván, miszerint a segély, mellyel elláttatnak, a sok évi sanyargatással megszegényített megyének szíves de gazdag kamatra számított adománya lévén, ezért a közéletben részére hasznosíttatnék magasabb tulajdonok elsajátítását fogja tőlük megkövetelni,miért 1 is minden idejöket, mely az országgyűlési tárgyalások iránt mindenek felett kellő figyelmen túl használatukra felmarad,