Kováts Dénesné: Zemplén megyei országgyűlési követválasztások 1861–1910 - Borsodi Levéltári Füzetek 27. (Miskolc, 1989)

ZEMPLÉN MEGYEI ORSZÁGGYŰLÉSI KÖVETVÁLASZTÁSOK (1861-1910)

nem érte sem tojás sem kő. A rendőrség a tüntetés alatt 9 embert tartóztatott le és megindította a nyomozást. Természetesen Buza Barnát és az ellenzéket vádolták azzal, hogy az egészet előre megszervez­ték. Buza Barna nyilatkozatot küldött a Politikai Híradónak, melyben közölte, hogy ő minden lehetőt elkövetett, hogy sem­miféle incidens ne zavarja meg a Tisza-ünnepséget. Az embe­reket hírlapilag felszólította, hogy tartózkodjanak minden tüntetéstől, ő maga pedig Vajdácskára ment vasárnap, és csak este 8 órakor tért vissza Újhelyre. Ennek ellenére Buza Barnával és a többi pártvezérrel, Kincsessy Péterrel,dr.Ba­jusz Ernővel, dr.Füzesséry Zoltánnal, Főző Józseffel szemben hatóság elleni kihágás címén eljárást indítottak. Matolai Etele,aki Zemplén vármegye országgyűlési követe volt három cikluson át, évtizedekig pedig alispán, védelmére kelt a nyilvánvalóan ártatlan Buza Barnának és megcáfolta a Zemp­lén c. újságban megfogalmazott vádakat. Eredményt nem ért el, amit a következő sorok is bizonyítanak .Még egyszer hang­súlyozzuk, tisztelettel hajlunk meg a Matolai Etele súlyos, nagyértékű egyénisége előtt és minden szavunkban benne van a készség, hogy illetődötten nézzünk a Matolai Etele gyönyö­rű öregségére. S akárhogyan sajnáljuk, mégis csak konsta­tálnunk kell: Matolai Etelének ezúttal nincs igaza és az B 9 írásainkból nem engedhetünk egy sort sem." Buza Barnát 200 korona pénzbírságra ítélték hatóság elle­ni kihágás címén. A nyomozás zavart keltett az ellenzéki pár tok között, mert nem tudtak kellő időt és energiát a válasz­tási mozgalomba fektetni. Ugyanakkor Kazy József népszerűsége sem igen növekedett. Amikor nagyobb kísérettel, mint a Munkapárt képviselő-jelölt­je a sátoraljaújhelyi kerület községeit járta sorra, a Szeme­re-tanya előtt ásóval támadt rá két fiatalember. Az incidens 90 nagy port vert fel, a Pesti Napló is foglalkozott vele. Az államtitkár a Zemplén c. politikai hírlapnak adott nyilatkozatában ígéretet tett arra, hogy megválasztása ese­tén a megye évtizedes óhajainak megvalósulását fogja szorgal mázni. Kiemelte a nagyobb laktanya szükségét, mert ez az új-

Next

/
Thumbnails
Contents