Kováts Dénesné: Zemplén megyei országgyűlési követválasztások 1861–1910 - Borsodi Levéltári Füzetek 27. (Miskolc, 1989)

VÁLOGATOTT DOKUMENTUMOK

előzetesen szolgáltatandók ki - amelyek szerint tehát a tör-' vényhatóságok állami javadalmazása nem az egyes kormányok tetszésétől függő adomány, hanem minden egyes vármegyének törvényben biztosított állandó követelése, melyet az állami költségvetésben évről-évre be kell állítani és ki kell szol­gáltatni és amelyre a költségvetési törvény hiányának csak annyi kihatása van, hogy a kiszolgáltatás mérvére az utolsó költségvetési törvény az irányadó; A törvényhatósági bizottság kijelenti, hogy a felolvasott ministeri rendeletben oly nyílt és erőszakos törvénysértést lát, amely egyrészről a kormánynak az 1848. 111. t. cz . 32.§­ának a. és b. pontjában meghatározott jogi felelősségét is teljesen kimeríti, másrészt az 1904.X.t.cz. rendelkezéseinek a megsértését is magában foglalja, amennyiben a vármegyei alkalmazottak törvényben biztosított állandó illetményeit a kormány tetszésétől függő és így bizonytalan természetű ado­mánnyá süllyeszti. Elhatározza tehát a vármegye közgyűlése, hogy az idézett törvényczikkek alapján a törvényhozás képviselő házához pa­nasszal fordult és a szenvedett sérelmeinek orvoslását mint a törvényes megtorlás elrendelését kérelmezi; másrészt pedig panaszt emel a m.kir. közigazgatási bíróság előtt is és ké­relmezni fogja a kérdéses rendelet hatályon kívül helyezését. Végül, hogy tisztviselőinek és alkalmazottainak hasonló panasz emelésére alkalmat nyújtson, a felolvasott rendeletet nekik 6 9 kikézbesíteni rendeli." 67. Matolai Etelét, Zemplén vármegye alispánját felfüg­gesztik állásából (1905. december 29.) "Olvastatott a m.kir. belügyministeriumnak 1905.évi november hó 17-én 120 453 sz. alatt kelt intézvénye, melyben a várme­gye közönségét tudomás végett arról értesíti, hogy a várme­gye alispánja ellen az 1886. évi XXI 11 . t.cz.1.§-ának a. pont­ja alapján a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot elrendelte

Next

/
Thumbnails
Contents