Tóth Péter - Barsi János: Borsod vármegye statutumai 1578-1785 - Borsodi Levéltári Füzetek 23. (Miskolc, 1989)

165. 1693: A FUVAROZÁSRÓL Megerősíti az 1697-ben hozott, ugyanilyen tárgyú rendelkezést és megbízza a szolgabírákat annak végrehajtásával. A mostanitól a következő összeírásig terjedő időszakra a szekerek számát így szabja meg: a miskolci járás 48, a szentpéteri 30, a szendrői 24, az ónodi pedig 18 szekeret köteles évente szolgáltatni. IV.A 501/a. 14.köt. 484. p. - IV.A 501/g. l.köt. 60.sz. 166. 1698: A BIRTOKOS NEMESEKRŐL ÉS AZOK RQVÁ5ADÓ-KÖTELEZETT5ÉGEIKRÖL Az ugyanebben az évben kiadott rendelkezés módosítása: a jövőben azokat kell a birtokos nemesek közé számítani, akik ebben a vármegyében két paraszt­vagy jobbágyföldet tudnak műveltetni vagy négy zsellérjük van; akiknek nincs annyi birtokuk, azt a taxás nemesek sorába kell felvenni. Kivételt képeznek és taxás nemesnek számítanak azok, akik az idők mostohasága miatt régi csa­ládi birtokaikat elvesztve elszegényedtek, valamint azok, akiknek elődjeik ­vagy éppen ők maguk - fontosabb megyei tisztségeket viseltek (e tisztségek: alispánság, stb.) Az e rendelkezés alapján birtokosnak minősülő urak pedig bármely néven nevezendő lakóházuk után (legyen az vár, kastély vagy nemesi kúria) egy rovást fizetnek (egy rovás négy dénárból áll), tíz köböl őszi bú­za után 1 rovást, 10 köböl tavaszi után 1/2 rovást, egy egész héten folyama­tosan üzemelő serház után 2 rovást, jelentéktelenebb serház után 1/2 rovást, egy 10 köbölt jövedelmező malom után 1 rovást, minden egyes, ura számára föl­det művelő jobbágy után 1 rovást, két zsellér után 1 rovást, minden olyan vám után, amely 10 forintot jövedelmez, 1 rovást, egy hordó bor után 1 rovást. ­Minden birtokos e szerint tartozik adót fizetni, s aki az adófizetést megta­gadja, azt javainak elkobzásával kell büntetni. IV.A 501/a. 14.köt. 493. p. - IV.A 501/g. l.köt. 61.sz. 167. 1698: A GONOSZTEVŐK BÜNTETÉSÉRŐL Mivel a gonosztevők, rablók és útonállók által elkövetett bűncselekmények na­gyon megszaporodtak, hogy sehová sem lehet biztonságosan menni, az alispánnak joga a tettenérteket azonnal megbüntetni, nem kell kivárnia az idézésekkel kapcsolatos kéthetes határidőt (már csak azért is, mert a börtönök alkalmat­lanok a gonosztevők őrizetére.) A helyszíni Ítélkezést úgy kell végezni, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents