Seresné Szegfői Anna: Borsod vármegye képviselete a reformországgyüléseken - Borsodi Levéltári Füzetek 21. (Miskolc, 1987)
1843-1844. évi országgyűlés irományai
igazság kívánja. Az Ország gyűlési költségek viselését ez úttal is, a1 Nemesi Rendre hárította a1 törvény, - 's az attól vonakodott két három - úgyszinte Torna és Ugocsa vgyéket is, kik ha csak az ő követeiket is egy országos köz pénztárból, vagy a' vgyék között készítendő valamely arány kulcs szerént kívánták vólna fizettettni, - jó formán meg se hallgatták.Az Ország gyűlése vég napjaiban, választás útján, a' korona őri megürülve volt mind két hivatalok betöltettek - 's választásával, a' mind kettőjüket szerető Haza köz bizordalma, - Urményi Ferencz és B. Vay Miklós Urakat ékesítvén fel, erről is van törvény alkotva. Ezekben summázván össze követi végső jelentésünket, nem véljük! hogy ebből az Ország gyűlésén megfordúlt valamely érdekesebb tárgyróli jelentés tételt kifelejtettük vólna - az apróbb érdekű, vagy készen vólt - de vitatás alá sem került tárgyakra nézve - melyeknek száma legio, - 's melyekről mi, bármily apróságokból állottak is néha azok - időről időre, körülményes jelentéseinket megtevőnk - 's így azok - követi leveleinkben feltalálhatok - említett leveleinkre, e' helyen csak hivatkozni - elégnek véljük. - Még csak azt jelentjük - hogy Felséges Urunk meggátoltatván abban - hogy az Ország gyűlését személyesen rekeszthesse be, - az Ország gyűlését múlt évi november 13-n Ö Felsége által a' végre kir. biztossá meghatalmazott fenséges Fő Herceg Károly - ünnepélyesen berekesztette - 's a' kir. hatalommal szentesített törvények kihirdetése után, az Ország gyűlése - szét oszlott. Ttts KK. és RRÜ - az Ország gyűlésének vége van!! - Az őszvés törvény- hozás helyén - nincsenek már együtt - az annak öszvegét legnagyobb és lényegesebb mértékben kiegészítő vgyék - az Országnak 's a' királyi trónnak ezen, mind eddig sark oszlopai, - az Ország gyűlésének a' törvény három évek alatt - vagy talán hamarébb is történendő újjabb öszve hívásáig - ön területük körébe külön tartandó köz gyűléseiken fognak azok működni, - 's tanácskozni azon tárgyakról, - mik eránti gondoskodásukat tőlük a' Király és Haza egyesítni kellető bóldogságuk gyarapítása kívánja. - Mit nyert a' Haza és annak polgárjai? 's mi fáj? hogy annyit, oly sokat, - oly fontosokat - meg nem nyertek az utóbbi Ország gyűlésén? mik vágynak kivívni 's a' Nemzet szellemi 's anyagi bóldogságára megszerezni valók? - követi jelen végtúdósításunk - úgy véljük! eléggé kimeríti - de külömbe is! egész mivoltukban tudva vágynak azok - Megyénk Tettes Rendei előtt - 's ennél fogva itt végűi nem is ismételjük sem azon eseményeket - melyek a' Nemzet319