Seresné Szegfői Anna: Borsod vármegye képviselete a reformországgyüléseken - Borsodi Levéltári Füzetek 21. (Miskolc, 1987)

1843-1844. évi országgyűlés irományai

len hatást okozott kir. klmes válasz miatt jutottak - a' KK. és RR. Táb­lája ereje és munkássága kifejtésével tetleg megmutatta azt, hogy a' kir. klmes előadások következtében - azon dolgozás és G Felségéveli közre mun- kálás - melyet említett általános felírásában nyilvánított 's fogadott - nem szó pompa - 's nem üres hang - hanem erősen elhatározott szándok - és valódi akarat - Ugyan is: A' KK. és RR. Táblája - mindjárt az Ország gyűlése elsőbb heteiben - több rendbeli kerületi választmányokat alakíta, azok között titkos szava­zás útján felosztott tagjaiból 's feladásaikul azt tüzé ki, hogy nem csak a' kir. klmes előadásokban foglalt, hanem sok más fontos tárgyakról is, melyek azokkal vagy kapcsolatban állanak vagy az irántoki intézkedés - a' Haza fő szükségei közzé tartozik - előlegesen tanácskozva - kimerítő vé­leményt 's terveket készíttsenek. Mind ez megtörtént - a' kerületi sokféle választmányok és pedig a' nélkül - hogy tagjaik saját elméik és ügyességük magány raktárán kívül - más honnét, és kivált a' Kormánytól - melly (:mint a' tapasztalás megmu­tatta:) a' szükséges adatok szolgáltathatásával - eleve (:mint kellett volna:) vagy készen sem volt - vagy adatokkal szolgálni szándékosan nem akart - munkálkodásaikat elősegíthető kútfőket.és adatokat nyerhettek 's használhattak volna - a' nélkül továbbá hogy foglalkozásaik miatt, a' ke­rületi vagy országos rendszerinti ülések tartása, csak egy napra is fel- függesztetett; vagy tartásuk órái megrövidítettek volna, az estveii és éjjeli órákon - csak nem az egész Ország gyűlése alatt folytonosan dol­gozva - munkáikat meg készítették - megkészítették pedig úgy: hogy azok megkészítése 's a reájuk fordított roppant erő és fáradság - melly ha az Ország gyűlése előtti vagy utánni időkbe munkálódni szokott országos vá­lasztmányokra bízatnék vala; száz ezereket ütő költségeket vont volna maga után - leg kisebb költségeibe sem telt az Országnak - 's ezeknél fogva, miután a' már berekesztett Ország gyűlésének öszves és egyes tag- jairóli ítélet hozás, 's tetteik megbírálása ált van adva a' hazai törté­netek év könyveinek - 's a' jelen és utó kor köz véleményének - nem lehet olly hisztoriai író - 's nem lehet olly köz vélemény soha - mely az utób­bi Ország gyűlésén egybe seregelve volt nemzeti képviselőknek koszorút ne nyújtson, 's igazságot ne tulajdoníttson - legalább annyiban hogy ők dolgoztak - szívvel és lélekkel dolgoztak - 's dolgoztak olly sokat, hogy a' részben, velők az elébbi Ország gyűléseknek egyike sem mérkőzhetik - azért pedig, hogy a’ főid melyet ők felszárítottak - nem hozta meg még ez úttal az aratást; 's miket elvetettek; még zöld füveikben elsorvadtak 267

Next

/
Thumbnails
Contents