Seresné Szegfői Anna: Borsod vármegye képviselete a reformországgyüléseken - Borsodi Levéltári Füzetek 21. (Miskolc, 1987)

1832-1836. évi országgyűlés irományai

mint a' vasárnapokra tétessenek által; - különben pedig nem mellőzhetjük el annak is itteni jegyzésben hagyását, hogy a' KK. és RR. azt szorgalmaz­ván, hogy azon országos küldöttség, melly Posonba szerencsésen megérkezett Felséges Koronás Királyunk és Királyné Asszonyunk idvezlő köszöntésére va- la kirendelve, 5 felségüket magyar nyelven tartandó beszéddel köszöntse,- Felséges Urunk úgy méltóztatott nyilatkozni, hogy még a' Diaetán a' kö­szöntést deák nyelven kívánja elfogadni - és ez meg is történt; a' Diaeta berekesztésével pedig az alkotott t. cikkelyeknek egyedül magyar szerkeze­te hirdettetvén ki, a' deák szerkezetnek kihirdetése - kivévén az eredeti­leg deák nyelven kiadva vőlt koronázáskori kir. hitlevelet - egészen el- mellöztetett. Ezekbe foglalván Tekintetes Nemes Vármegye! az utóbbi Diaeta története­inek és végzeteinek a' lehetőségig összehúzott sommás előadását, 's nem vélvén, hogy a' velünk is közös emberi gyarlóságból, valami ollyast mi ér­dekesebb alak alatt tűnhetne alő, kifelejtettük volna, a' bezáródott hosz- szas Diaeta által van adva már Tekintetes Nemes Vármegye! a hisztériák év­könyveinek, 's a' jelen és jövő kor megbíráló ítéletének - 's valójában ha igaz az: hogy a' jelen kor tetteinek legigazabb és a' körülmények kifejlő­dését majd jobban ismerő bírája csak a' jövő kor lehet: a' múlt Diaetára nézve is igaz leend az. Most még! az előtt, ki mindent vakon tisztel és imád, a' mi csak régi, és a' kinek politikai alchymiája a' Xl-ik XII-ik vastag setétségű 's úgy nevezett ólomszázadokat képzelődései előtt aranyszázadokká által varásol- ni szereti, 's magános vágyainak legkedvesebb mulató bábja az, ha a' vi­lág legalább a' Magyar Haza; az említett századok, és legfeljebb is a Verbőczy századjabeli törvényeknél és gondolkozás módjánál megállana, 's annál elébbre sohasem menne - holott pedig! (:érette ugyan élesen megcsap­kodott:) Vármegye is akadott, egy ollyan, melly olly hitben és óhajtásban volt, 's még a' több megyéket is körleveleiben Diaeta alatt felszólította- az illyen előtt politicum scandulumok 's még az ősi alkotmányon ejtett szentségtörési sérelmek is az utóbbi Diaetának némelly végzetei; az előtt pedig, ki az elmés teóriák sikamló habjain ringattatja magát politikai ró­zsás álmai közben, 's könnyelmesen úgy vélekedik: hogy minden jó, a' mi új 's százados élőitéletek gyoma kiirtását, és egy alkotmányos országnak az 5 vélekedése szerinti palingensisét olly hirtelen elő lehet állítani, mint a melly sebesen repülnek az emberi észnek harmincadi vám alá nem eső gondo­latai - csigamászási lassúsággal járt az előhaladás az utóbbi Diaetán. Egyik vélekedés és ítélethozás olly hibás mint a' másik, 's mint minde­131

Next

/
Thumbnails
Contents