Seresné Szegfői Anna: Borsod vármegye képviselete a reformországgyüléseken - Borsodi Levéltári Füzetek 21. (Miskolc, 1987)

1832-1836. évi országgyűlés irományai

is egyenesen és egyedül ö Cs. K. F6 Hercegségének, az Ország Nádorának, az országbeli törvényhatóságok körülményeit minden óldalról vóltaképen esmeró bőlcseségére és igazság szeretetére bízassák. Tekintetes Nemes Vármegye! A nádori portáknak ideigleni újabb felosztása, az általunk már közlött nádori tabelláris tudósítás szerint, megtörtént - megtörtént pedig ama valamint reménytelen, úgy szomorú kimenetellel, hogy a1 Tekintetes Nemes Vármegye eddigi 81 portái hármakkal szaporíitatván, a' me­gyebeli nép a' jövő Diaetáig 84 porták után fog adózni. Ezen történetnél kö­veti önszíveinkre nézve is keservesebb és fájdalmasabb eset az utóbbi Ország­gyűlésen eló nem állhatott vólna, úgy hogy ezen tárgybani vigasztalásunkat egyedül kötelességeink teljesítésének belső érzetében és tudásában találhat­juk fel. Nem fordúlván ugyanis soha közhelyen eló a' nádori porták megigazí- tásáróli tanácskozás - mi is a megyei adózó nép ügyét közhelyen nem védhet- tük, 's bokros nyomorúságait és ínséges helyzetét az Ország Rendei elótt ki nem fejtegethettük. - Ö Cs. K. Fő Hercegsége előtt mind az által két ízben, 's egykor Mlgos Báró és Főispáni Helytartó ürnak, Megyénk és ennek adózói iránt állandóéi viseltető jóságából és szeretetéből, szíves hálánkra velünk borsodi követekkel, a' Fenséges Fő Herceg Nádorhoz együtt lett jövetelével teljes buzgólkodással törekedtünk a' Fenséges Fő Herceg Nádort alázatosan értesíteni és meggyőzni arról, hogy a' megyei adózó nép szomorú helyzete, portáinak nem szaporítását, hanem fogyasztását kívánja - Q Cs. K. Fő Her­cegsége által figyelmetesen lett meghallgattatásunk, 's azon klmes nyilat­kozása: hogy nem lehet azon általunk felhozott oknak győző erejét meg nem esmérnie: hogy a' hajdan virágzott, de már majdnem elapadott északi horke- reskedésnek tetemes meg csökkenése miatt, a' Tekintetes Borsod Vármegyei adózó népnek is tehetsége és pénz szerzési módja meg csökkent - kedvező ki­menetellel bíztatá méltó reményinket, de várakozásunknak a' kimenetel meg nem felelt. Most Megyénk portáinak három portákkal lett szaporításában - ö Cs. K. Fő Her­cegsége előtt, váljon a' véghez vitt országos összeírásnak ne talán más me­gyék összeírásaikhoz képest arányítva szigorúbb keménysége - vagy talán a' jobbágy földeket használó nemeseknek is ezentúli adózása miatt megszaporo- dandónak tekintett adózási fundus - vagy talán Miskolc Városa bor és búza kereskedésének 's lakosai szorgalma gyümölcseinek (mint szokott némellyek által tapasztalásunk szerint) nagyított formában lett nézete - vagy más e- gyéb szolgálhattak-e alapúi? minthogy a' nádori porták újabb felosztásának adatai, a' nádori tabelláris túdósításban sem ki nem fejeztettek, sem ne­künk, valamint másoknak is tudtukra nem adattattak - se nem tudhatjuk se 116

Next

/
Thumbnails
Contents