Seresné Szegfői Anna: Borsod vármegye képviselete a reformországgyüléseken - Borsodi Levéltári Füzetek 21. (Miskolc, 1987)

1832-1836. évi országgyűlés irományai

László Úrra pedig 270 voxok ménének, említett második A1 Ispányunk Felső Pulyai Bük Sigmond Úr az ekképen világos többség akaratjával elválasztott diaetális első követnek közönségesen ki kiáltatván, hálaadó szívének buzgó érzéseit, 's a' Tekintetes Rendeknek eránta kimutatott kegyességét fontos és érzékenyítő szavakkal meg köszönvén, a' részére kiadandó utasítások eránt való pontos enge­delmességet kijelentvén hazafiúi 's követi hívsége állandó megtartására előre tett határozásunk rendszabásához képest, 's a1 megállapított hit formája sze­rint tüstént fel is eskettetett. Ezek után a' második diaetális követ elválasztódása vétetvén munkába, az egy ideig tartott felkiáltásokból, mellyek eleinte két fele látszatának hajla­ni, kevés idő múlva a' palotát bé töltő közönség egyesült akaratjával, annyi­val inkább minthogy Nemzetes Ragályi Tamás Tábla Bíró Úr megbízottja által is azt nyilatkoztatta ki, hogy a' diaetális második követté való választásától az akaratok egyesülése tekintetiből is le mondván Fő Jegyzőnk Nemzetes Palőczy László Úrnak elválasztódását óhajtja, - Nemzetes Palóczy László Fő Jegyző Úr a' nőttön növekvő, 's egy akaratot szóval és tettel kijelentő közönség szava által diaetális második követnek elválasztatván, 's annak közönségesen ki is kiáltatván a' közönség előtt tartott ékes és nyomos beszédével, a' közönségnek személlyéhez újabban is mutatott nagy becsű bizodalmáért háladatos köszönetét érzékenyen viszonozva kifejezvén, elébb ugyan azon hit formája szerint - a' mint Első Követünk Bük Sigmond Úr, majd ön érzetiből 's Istenség tanú bizony- ságúl való hívásával magát újabban is arra kötelezte, hogy diaetális követsé- gi tisztje folytatása közben külömben is az általunk eleiben szabandó utasítá­sok mutatván a' sinór mértéket, mellyeken sem innen sem túl lépni eltökéllett erős és álhatatos akaratja; a' mit ezekkel egyben hangzólag Felséges Királyunk 's a' Haza szorosan egybe font javára, ősi constitutionk örökítésére, a' neme­si jusok és szabadságok feltartására, 's a' szegény adózó nép terhei célerá- nyos könnyítésére tőle kitelhetőleg véghez vihet, szíve lelke tellyes erejé­ből végre hajtani és tökélletesíteni törekedni fog. Ezen közben Nemzetes Második A1 Ispányunk a' Diaetális Első Követünk Felső Pulyai Bük Sigmond Úr annak említésével hogy ámbár a' mint a' dolog rende úgy hozza magával hogy az elsőben elválasztandó követ diaetális első követ fog lenni, azomban ezen külömböztetést csak az adandó utasításokhoz az Ország Gyű­lése le folyta alatt való szoros ragaszkodásban ki mutatandó pontos hívség ál­tal gondolná leginkább el nyerhatőnek; azon szíves tiszteletnél fogva mellyel Fő Jegyzőnk Nemzetes Palóczy László Úr eránt viseltetik mint a' kinek utasítá­sa, tanácsa elfogadásának 's használásának nótárius! hivatala folytatása közben 75

Next

/
Thumbnails
Contents