Hőgye István: Kossuth Lajosra és családjára vonatkozó iratok Zemplén vármegye levéltárában - Borsodi Levéltári Füzetek 20. (Miskolc, 1981)

- Ill _ Turinban is megjelenjünk- Erre sikerült a bizottsági tagok közül Stépán Gábort, Bernáth Győzőt és Nagy Barnát, a tisz­tikarból pedig Horváth József tb. főjegyzőt megnyernem, akik­kel Turinban nemcsak hazánk elhalt nagy fiának családjánál vármegyénk mély részvétének tolmácsolásával, de Turin város polgármesterénél is megjelentünk. A gyász-szertartásnál úgy a templomban, mint a menetnél és a hulla átadása és átvétele alkalmával a vasúti állomásnál küldöttségünknek mindenütt ki­tűnő hely jutott, s- mint a Kossuth Lajos szülő vármegyéjének képviselői kitüntető figyelemben részesittettünk. Alkalmunk volt itt úgy a templomi olasz és francia beszédekből, mint a Turini polgármester látogatásunk alkalmával hozzánk intézett szavaiból, valamint ugyanannak a hulla átadása alkalmával mondott nyilvános beszédéből, végre a temetési szertartásnál nyilvánult nagy részvétből meggyőződnünk, hogy Kossuth Lajost nemcsak mi tartottuk nagynak, de annak tartja az egész müveit világ. Budapesten a hulla megérkezésénél nem lehettünk jelen, mert az országos képviselők és Budapest fő és székváros kül­döttségének rendelkezésére állott külön vonatra felvételün­ket kieszközölnünk nem sikerült, be kellett tehát várnunk Turinban a legközelebbi rendes vonatot. A Budapesti temetési szertartás napján oly nagy volt a tolongás, és oly önkényesen járt el az elválasztó kötelet tartó tűzoltóság, hogy az ott már igen tekintélyes számban megjelent küldöttségnek csak e­gyes tagjai bocsájtatván által és azok sem együtt és egyszer­re: a múzeum csarnokában és lépcsőin nem jelenhettünk meg mindnyájan együtt. A menet alkalmával mind amellett - akik a múzeum lépcsőire bejutottunk - Monok és Tálya küldötteivel együtt a menet élére helyeztettünk, s igy közvetlenül a ha­lottas kocsi után sorakozva, azzal együtt értünk a sírhoz is. Koszorúnkat még Turinban tevén a ravatalra - az a többivel együtt hozatott Budapestre. A koszorú ás utazás költségeiről külön jelentésben számolok be." IV. B. 1251. No.96. 207. I894. május 22. Sátoraljaújhely Zemplén vármegye törvényhatósági bizottságának ülésén Matolai Etele Zemplén vármegyei alispán a megyei közönség nevében le-

Next

/
Thumbnails
Contents