Hőgye István: Kossuth Lajosra és családjára vonatkozó iratok Zemplén vármegye levéltárában - Borsodi Levéltári Füzetek 20. (Miskolc, 1981)

szük körű családra kiterjed, hanem kiterjed magára a Nemzet nagy csalLádjára, milliók jóllétét tűzve ki boldogitási czélul. Egy illy hon boldogitót Kossuth Lajos polgártársunkban adott hazánknak a Magyarok Istene. Mit s mennyit tett Ő irodalmi és politikai pályáján úgy a monarchia mint Magyar Ország jóllétének békés átalakulás utjáni előteremtésére a különféle érdekek kiegyenlítésére s a szeretett köz haza felvirágoztatására, - mind ezt Önök tisztelt polgártársaink éppen olly jól tudják, mint mi, s mig annak is ki tán közülünk az ő számos évi tetteinek hosszú sorát vagy részleteit feledte volna emlékében egy gondolat, szivében egy érzés feledhetetlenül fenmaradt s ez miként Kossuth Lajos a Magyar Nemzet hálájára érdemes. De valamint egyes emberek, úgy egész Nemzeteknél a hála érzetet nemcsak szavakban hanem tettekben - nemcsak bensőleg - hanem külsőleg is minden időkben kifejezni szokás volt. Emberi gyarlóság e ez, avagy lelki magasztosság? nem akarjuk vizsgálni. Nagy nemzetek példája mellette szól, s a történet irók lelkesedéssel jegyzék fel az utókornak, hogy Graecia Prythaneumot emelt a nagy élőknek - Francia Ország Pantheont a nagy holtaknak. Nem birván azonban tisztelt polgártársink e még kis haza, ama nagy hazánk hála intézvényével: a mieinkkel beérnünk, s mindenek előtt hazánk ama nagy fiáról gondoskodnunk kell. Jól tudjuk mi tisztelt polgártársak, hogy az általunk jutalmaztatni szándékolt férfiúnak úgy jelenlje, mint jövője láng elméje után eléggé biztositva van: de tudjuk "azt is, miszerint élte órájának minden perczét a haza összes családának javára szentelvén egyet sem fordithat egyet sem akar fordítani a hőn de mégis hazájánál kevésbé szeretett saját családa jóllétének felemelésére. Ismerjük mi mint mindenki tisztelt polgártársak igen jól ama férfiú serénységét is, de ez bennünket pillanatig sem rettent el szándékunktól, mert ösmerjük egyszersmind jellemét és hazafiúságát, Ő semmi magánembernek, jegyen az koldus vagy Király lekötelezet

je lenni nem akar, s mi azt felfogjuk, megértjük, de nem hiszük: hogy nem akarna illy classicus lélek