Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)

Szőke Domonkos: 1956 - jobb megértését keresve

megfellebbezhetetlenség szándékával, 1956 egyik nagy jelentősége az a katartikus élmény volt, mely az országon azokban a napokban végigsöpört. Nyílt és elemi erejű tiltakozás, mely a súlyos diktatúra megaláztatásából kívánta felrázni a nemzetet. Résztvevő tömegeinek nagy része fegyelmezett és méltóságteljes demonstráció megtartásával is úgy vélte, a hatalom jobb belátásra ösztönözhető. A hatalommal szembeni oppozíció egyik jellemzője a széles népi bázis, amely munkást, megszorongatott parasztot, s hamisan manipulált, bár egykoron hithű kommunistát és baloldalit egyaránt szembefordított a Rákosi nevével fémjelzett rendszerrel. De 56-tal kapcsolatosan is bekövetkezett, ami általában törvényszerű, a radikálizálódással egyidejűleg elmélyül a fegyveres harc. Ismerünk olyan radikális véleményt, miszerint „Nagy Imrét mi is kivégeztük volna", ha hatalomra kerülünk! Ebben a katarzisban a vidék forradalma csendesebb és visszafogottabb volt. A Nagy Imre-imázs erősebben érvényesült és bizalmi tartaléka a parasztság körében érződött. Az értelmiség, egy szűkebb csoportját leszámítva, írók, újságírók a pártellenzék tagjain kívül, a várakozó álláspontot vallotta magáénak. Társadalmi értékideálja a demokratikus szocializmus megteremthetőségének teljesíthetését tartotta.

1956 megítélésének fontos vonalát alkotta az alábbi felfogás, amely ugyancsak idealizmusnak bizonyult. Az egyik vélemény a rendszerhibát korrekciós kiigazítási kísérletekkel és szervesebb reformokkal végrehajtható megoldások keresésében látta 56 igazi jelentőségét. A szocializmust olyan társadalmi formációként és etikai normaként értelmezte, hogy a mindennapi szocializmus és az emberarcú szocializmus közötti feszültség, az utóbbi javára mégiscsak elfogadhatóbb. Ma már egyszerűen, a szocializmus hallatára emberi zsigerek rázkódnak össze s nem kevés eufémizmussal maga a fogalom az emberi gondolkodás lomtárába került. 1956 igazi tragédiáját mégis az a csalódás okozta, ahogyan az induló forradalom a kezdeti néma tüntetői, későbbi mártírjai, megtapasztalták, nincs korrekciós kísérlet, csupán szólamokba burkolt stabilitás a megtorlás megannyi áldozatainak vérét követelve. Az igazi történész tudja, a történelem epizódszerű megnyilvánulásai többet villanthatnak fel a történelem lényegéből, mint a hősies barrikád-harcok! Angyal István a tűzoltótériek november 4-e után is kitartó vezére, november 7-én még kitűzette a barikádra a vörös zászlót, aki a harcostársak csodálkozására imigyen fogalmazott: miért elvtársak hát ünnep van, akasztás lett a „jutalma".

287