Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)

Szőke Domonkos: 1956 - jobb megértését keresve

vábbra is fontosabbnak tartották, mint a magyar forradalom győzelmét.

1956 verőfényes, mustos ősze ideális körülményt kínált a pesti szolidáris tüntetéshez, ami békésnek indult, seregszemlés felvonulásnak, az estére már véres eseményekbe torkollott. Kezdetben érzelmi tényezők domináltak, az indulatok kifakadása Nagy Imre beszédét hallgatva már a Kossuth téren érződött, s nem sokkal később a rádiónál már lövések dördültek. Révai József a Szabad Nép székházában a Blaha Lujza téren, már önkivületi állapotban azt kiabálta: lövetni, lövetni! Az elégedetlenség csendes forradalma véres mederbe terelődött.

Most, félszázaddal az események után is ott tartunk, csupán néhány szavas megjegyzésekkel látjuk el az akkori események minősítését. Külön fejezetet alkotnának a használatos fogalmak, politikától sem mentes minősítései. A végletes minősítések szélső pontján az egykori ellenforradalom, s ugyanazokat forradalomként és szabadságharcként értelmező fogalompárok húzódnak. A rendszerváltás folyamataként emlegetett átalakulás politikai erői szintén sokféleképpen értelmezték 56-ot. Ebben a másfél évtizedben, szimbolikusan fogalmazva, arra is volt példa, hogy „hóhér és áldozat" együtt koszorúzott, míg mások az események értelmezésében egyértelműen a forradalom megnevezést használták, s ismét mások, Nagy Imre 56-os szerepét az eufémisztikusan értelmezhető „kevésbé rossz börtönőr" szerepkörével illették.

A rendszerváltó politikai erők torkán 1956 nagy falatja felakadt. Szomorúan így van ez akkor is, ha a félévszázados emlékülések ürügyén ezekről hallgatunk. Pontosabban fogalmazva, a rendszerváltó politikai-uralmi váltógazdálkodásában teszik a magukét, érmeket aggatnak az arra általuk érdemesek nyakába, 56 egykori szereplőinek egyre ritkuló sorait felvonultatják egy-egy alkalommal, igazi helyét mégis a történettudománynak kell kijelölni. 1956-nak az emlékezettörténetből át kell kerülni a tudomány terepére.

A terjedelmi kötöttségek figyelembe vételével, tegyünk mégis kísérletet annak megválaszolására, hogy történeti aspektusból miként látjuk, mai forrás-ismereteink alapján 1956 igazi lényegét. Megtehetjük ezt annak ellenére, hogy a források jelentős részét - az egykori szovjet archívumokra gondolva -, mind a mai napig hiányosan ismerjük. De úgy gondolom, titkokat rejtenek még a nyugati, főleg amerikai források is.

285