Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)

Dobrik István: Délutáni beszélgetés Dr. Végvári Lajos művészettörténésszel 1989. március 17-én

egyszer képtár. Petró tulajdonképpen állandóan hergelt, hogy „ugye teneked olyan múzeum-elképzeléseid vannak"? Mondom igen, én nagyon szeretném, hogyha ez a Petró gyűjtemény valahogy összeol­vadna a mi gyűjteményünkkel, a maradékból pedig megcsinálnánk a miskolci gazdag polgár házát. És még így is viccelődtem vele, hogy Schaár Erzsébettel kiöntetlek gipszből és beleültetlek egy fotelbe. Saj­nos, ez nem történt meg, mert Petró rendkívül hamar meghalt, és akkor tulajdonképpen némi huzavona után megkapta a Herman Ottó Múzeum a képtárát. Most már azt az elképzelést, ami itt a képtár kö­rül bennem volt, meg lehetett valósítani. Maga a Petró-gyűjtemény olyan volt, hogy benne inkább a ma­gyar festészetnek ez az intim oldala dominált, úgyhogy nagyon szé­pen össze lehetet olvasztani a kettőt. Ebben az időben már szerencsé­re nem voltam egyedül, mert hiszen magam mellé tudtam venni ta­nítványokat, így Dobrik Istvánt. Ő is egyetértett velem abban, hogy úgy kell egy képtárat megcsinálni, hazai lehetőségek között, mint mondjuk a Guggenheim Múzeumot New Yorkban. Tehát nem kalit­kákba, szobákba zárni a képeket, hanem az egésznek egy olyan folya­matosságot adni, hogy a műtárgy egyedi is legyen, meg a másikkal is kapcsolatba kerüljön, és vissza lehessen az előzményekre tekinteni. Például emlékszem rá, a rendezésnél azt játszotüik, hogy a Ripplből visszanéztünk a Ferenczyre, vagy a Kosztéból visszanéztünk Bara­báshoz. Vagy át lehetett tekinteni a Szinyei Merséből egy résen át Derkovitsra.10 Szóval ezek azok a dolgok, amelyek - én azt hiszem - az embereket még szórakoztatják is. Az emberek szeretnek tulajdon­képpen szabadon mozogni a múzeumban, ténferegni, össze-vissza járni, összehasonlítani. Tehát az volt az elképzelésem, nekünk úgy kell megrendezni a képtárat, hogy észrevétlenül vezessük a közönsé­get. Hagyjuk őt szabadon cirkálni. Hát erre azt hiszem jó példa mind­járt az első terem, ahol Mányokitól egészen Lotzig és Benczúrig min­denki együtt van. Történelmi sorrendben, de tulajdonképpen mégis egyszerre száz év van ebben a részben bemutatva. És azt hiszem, hogy ez az a mód, amivel az embereket úgy lehet elszórakoztatni, hogy nem fáradnak el. Én borzasztónak találom azokat a múzeumokat, amelyek agyon- gyötrik az embert. Ezért tartom a világ legjobb képtárának a nápolyi 10 A Miskolci Képtár állandó kiállítása a HÓM új központi épületének elsó' emeletén 1980-ban nyílt meg „Kétszáz év magyar festészete" címmel. 310

Next

/
Thumbnails
Contents