Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)
Dobrik István: Délutáni beszélgetés Dr. Végvári Lajos művészettörténésszel 1989. március 17-én
egyszer képtár. Petró tulajdonképpen állandóan hergelt, hogy „ugye teneked olyan múzeum-elképzeléseid vannak"? Mondom igen, én nagyon szeretném, hogyha ez a Petró gyűjtemény valahogy összeolvadna a mi gyűjteményünkkel, a maradékból pedig megcsinálnánk a miskolci gazdag polgár házát. És még így is viccelődtem vele, hogy Schaár Erzsébettel kiöntetlek gipszből és beleültetlek egy fotelbe. Sajnos, ez nem történt meg, mert Petró rendkívül hamar meghalt, és akkor tulajdonképpen némi huzavona után megkapta a Herman Ottó Múzeum a képtárát. Most már azt az elképzelést, ami itt a képtár körül bennem volt, meg lehetett valósítani. Maga a Petró-gyűjtemény olyan volt, hogy benne inkább a magyar festészetnek ez az intim oldala dominált, úgyhogy nagyon szépen össze lehetet olvasztani a kettőt. Ebben az időben már szerencsére nem voltam egyedül, mert hiszen magam mellé tudtam venni tanítványokat, így Dobrik Istvánt. Ő is egyetértett velem abban, hogy úgy kell egy képtárat megcsinálni, hazai lehetőségek között, mint mondjuk a Guggenheim Múzeumot New Yorkban. Tehát nem kalitkákba, szobákba zárni a képeket, hanem az egésznek egy olyan folyamatosságot adni, hogy a műtárgy egyedi is legyen, meg a másikkal is kapcsolatba kerüljön, és vissza lehessen az előzményekre tekinteni. Például emlékszem rá, a rendezésnél azt játszotüik, hogy a Ripplből visszanéztünk a Ferenczyre, vagy a Kosztéból visszanéztünk Barabáshoz. Vagy át lehetett tekinteni a Szinyei Merséből egy résen át Derkovitsra.10 Szóval ezek azok a dolgok, amelyek - én azt hiszem - az embereket még szórakoztatják is. Az emberek szeretnek tulajdonképpen szabadon mozogni a múzeumban, ténferegni, össze-vissza járni, összehasonlítani. Tehát az volt az elképzelésem, nekünk úgy kell megrendezni a képtárat, hogy észrevétlenül vezessük a közönséget. Hagyjuk őt szabadon cirkálni. Hát erre azt hiszem jó példa mindjárt az első terem, ahol Mányokitól egészen Lotzig és Benczúrig mindenki együtt van. Történelmi sorrendben, de tulajdonképpen mégis egyszerre száz év van ebben a részben bemutatva. És azt hiszem, hogy ez az a mód, amivel az embereket úgy lehet elszórakoztatni, hogy nem fáradnak el. Én borzasztónak találom azokat a múzeumokat, amelyek agyon- gyötrik az embert. Ezért tartom a világ legjobb képtárának a nápolyi 10 A Miskolci Képtár állandó kiállítása a HÓM új központi épületének elsó' emeletén 1980-ban nyílt meg „Kétszáz év magyar festészete" címmel. 310