Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)

Dobrik István: Délutáni beszélgetés Dr. Végvári Lajos művészettörténésszel 1989. március 17-én

utóbbi írás, nyugodtan mondhatom, '56 nyarán már egy kicsit leszámolás volt azzal a múlttal, ami a mi művészetünktől idegen volt. Sajnos, a tárlat nagyon rövid ideig volt nyitva, mert jöttek az októberi események.

Aztán '57-től, '58-tól kezdve inkább a szabadegyetemi előadások miatt jártam ide le, hiszen az akkori eseményekben való részvételem miatt, - hogy feloszlattam '56 őszén a Képzőművész Szövetséget-, nem nagyon engedték, hogy publikáljak. Visszavonultam és később csupán egyszer-egyszer fotókiállítások miatt voltam Miskolcon. Majd aztán Pető János barátom felhívta a figyelmet arra, hogy Miskolcon keresnek egy művészettörténészt, és fölvetődött az én nevem is, idejönnék-e? Hát úgyis mindenféle más problémáim is voltak, és úgy éreztem, hogy ez érdekes dolog számomra, hiszen múzeumban nőttem fel, a Fővárosi Képtárban, majd a Szépművészeti Múzeumban. És ez egy nagyon nagy dolog, hogy az ember kezébe vehet egy képet, azt végigsimogathatja, megnézheti a hátát, törődhet vele, ápolhatja. Ez legalább annyi élményt ad, mint magával a műalkotással való szellemi foglalkozás. Úgyhogy elvállaltam.

Ez az állás, amit akkor itt kaptam, a Városi Képtár művészettörténészi állása volt. Hát nem volt nagyon örömteli anyag, amit a város összegyűjtött. Részben a Miskolci Őszi Tárlatokról vásároltak, ezek képezték a törzsanyagot. Talán három-négyszáz kép, amiből ötven- százzal volt érdemes foglalkozni. De az a néhány kiemelkedő alkotás, amit begyűjtötték, azt a gondolatot adta nekem, hogy próbáljunk ebből egy kortárs magyar Művészeti Múzeumot létrehozni. Ebben a törekvésemben egyrészt a város is támogatott, másrészt az egy kicsit szenzáció számba ment, hogy valaki Budapestről vidékre leköltözik, és itt megpróbál dolgozni. Segítettek a minisztériumban a barátaim, meg különböző más emberek is, azt lehet mondani, hogy nagyon rövid idő alatt igen választékos kortárs gyűjteményt lehetett létrehozni, majd megpróbáltam időben a gyűjtéssel visszafelé menni. Ez nem egy könnyű megye, de én sohasem a fonákját éreztem ennek, ebben különleges szerencsém van. Énnekem voltak kapcsolataim vidéki városokkal, egy időbe Pécsre sokat lejártam, mert a Képzőművész Szövetség instruktora voltam, de sokat jártam Debrecenben is. Ezekben az utazásaimban, kiszállásaimban mindig azt tapasztaltam, hogy a hatalmasok, az irányítók rendkívüli módon beleszólnak a képző- művészeti, a muzeológiai életbe. Itt ezt nem tapasztaltam. Budapesten egyszerűen nem akarták elhinni, hogy itt nem mondják meg azt,

307