Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)
Szőke Domonkos: 1956 - jobb megértését keresve
1956-ot bizonyos szempontból igazodási pontnak tartja mind a szakirodalom, mind pedig a politika. Mégha nem ugyanazon szempontok alapján is. 1956 is csapdájául esett annak a történeti mondásnak, hogy a történelmet mindig a győztesek írják! így sokáig „természetes" volt az is, hogy az 1956 ellenében felülkerekedő politikai hatalom, amely magát „forradalmi munkás-paraszt" hatalomnak tartotta 1956-ot „ellenforradalomnak" minősítse. Átmenetileg még az sem zavarta, hogy ezt a „győzelmet" idegen segítséggel sikerült elérnie. Ez beletartozott az internacionalista segítségnyújtás sokat hangoztatott hamis frázisába. Ismerve a korszakkal kapcsolatos szovjet dokumentumokat, a szovjet vezetés a magyar forradalmat illetően, sokáig taktikai okokból, tárgyalásos megegyezést alkalmazott, de helyette, kezdetektől a katonai beavatkozás mellett döntött. Nem volt ez igaz arra a látványos deklarációra sem, amely TASSZ közleményként október 30-án jelent meg, s hamis reményeket keltve az egyenrangú és partneri tárgyalások folytatása mellett szállt síkra. Amit sajnos a magyar kormány is tényként fogadott, s legfőképpen Nagy Imre kormányfő is. Pedig neki igazán tudnia kellett volna, szovjet tapasztalatai alapján, hogy mindez csak porhintés! Azt már korábban is világosan láttuk, a korabeli kommunista értéknorma szerint a Nagy Imre kormány elkövette azt a „megbocsáthatatlan bűnt", hogy feladta az egypártrendszer mindenáron való fenntartásának teóriáját, s a semlegesség álláspontjára helyezkedve megbontotta a Varsói Szerződés egységét. A Kádár-korszak 56 képe mindvégig az ellenforradalmi minősítés maradt, s a rendszer eróziója ideológiai vonatkozásban, annak „népfelkeléssé" történő átminősítésével kezdődött. Utaljunk arra is, hogy az 56-os események önminősítésében a fordulat csak okt. 28- án következett be, amikor a Szabad Nép vezércikke, a „Hajnalodik", a pártlapban először minősítette a 23.-ával kezdődő eseményeket „népfelkelésnek"! Az eszmei zűrzavar a párt részéről ekkor vált ka- tartikussá, hiszen ezideig magukat tartották forradalmároknak, s mindez egycsapásra megváltozott, a teljes szerepcsere bekövetkezett! Az egykori „ellenforradalmárok" lettek forradalmárokká minősítve, s a korábbi forradalmárok, a formális logika szerint, ellenforradalmárok! A változás lényege újra hasonló a már említett 45-ös helyzethez: az egykori „börtönviseltek" kerültek hatalomra, s a hatalom régi birtokosainak kellett volna a börtönbe kerülni! A szakmai értékelések aspektusából talán ma már megállapíthatjuk a következőket. Korántsem a végleges teljesség igényével és a 286
