Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)

Petercsák Tivadar: Állattartási adatok a paraszti közbirtokosságok levéltári dokumentumaiban

legelőrendtartást a tagok az alakuló közgyűlésen fogadták el. Ezután véleményezte és hagyta jóvá a vármegyei Közigazgatási Bizottság, majd a Földművelésügyi Minisztérium.5 A közgyűlési jegyzőkönyvek, legelőrendtartások tartalmazzák a legelőre hajtható állatok számát és a legelőhöz való jogosultság mér­tékét. A társulat tagjai a közös tulajdonú legelőből az illetőségen ala­puló legelőjog, legeltetési jog révén részesedtek. A legelőjog eredetileg a szántóföldhöz, a telki állományhoz tartozott, és a jobbágyfelszabadí­tás utáni legelőelkülönítéskor egy-egy gazda birtoka után járó legelő­nek a közösből ráeső eszmei részét jelentette. Felsőtárkányban egy fél fértél fold (4 kát. hold) után 2 legelő illetőség, Bélapátfalván és Nosz- vajon 4 hold szántó után, Abasáron Vs telek után egy legelő illetőség járt. Mezőtárkányban az 1892-ben elfogadott legelőszabályozás sze­rint minden egész telek után 10 legeltetési jog illette meg a gazdát.6 A Szuha-völgyben 2 hold ingatlan után, Diósgyőrben és az abaúji Hegyközben rendszerint 3 kát. hold (nyolcad telek) után járt egy lege­lőjog.7 Kálban 600, Egerfarmoson 893, Szentdomonkoson 1408 négy­szögölben adták meg az egy illetőség mértékét.8 Az abaúji Hegyköz­ben Alsóregmecen 1,228 kát. hold, Mikóházán 1,664 kát. hold, Vily- ben 1,06 kát. hold, Filkeházán 999 négyszögöl, Hollóházán 161,5 négyszögöl, Nyíriben 1225 négyszögöl, Pálházán 1200 négyszögöl volt az egy joghoz tartozó legelő a 20. század első felében.9 A legtöbb faluban külön tartották számon az egykori jobbágyte­lek, illetve zsellértelek után juttatott legelőjogot. Noszvajon 1928-ban 150 földes illetőség mellett 267 zsellér illetőség volt, Nagyvisnyón pedig 1936-ban a 37 3á úrbéri telek után 302 illetőség, a 6 zsellértelek után 48 illetőség, az 1 lelkészi telek után 8 jog, a fél tanítói és jegyzői telek után 4-4 legelőjog járt.10 Az egyes közbirtokosságok névjegyzékben rögzítették a tagoknak járó illetőség számát. A káli zsellérbirtokosoknál 1-6 legelőilletmény volt tagonként, s így a 90 birtokosnak 132 legelőilletménye volt.11 Az 5 PETERCSÁK Tivadar 2003. 113-130. 6 HML V-258/1.; V-201/a/5. 7 BLM XIII. 108/932. Vö: PETERCSÁK Tivadar 1999. 935. 8 HML IV-414/17.; V-242/51/2. 9 BLSIV/3. 431.; XV/17., 83.; BLM IV. B. 409., 136., 211., 261. 10 HML V-263/1.; V-276/b/l. n HML V-242/51. 234

Next

/
Thumbnails
Contents