Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)

Kubinyi András: Okleveles adatok a késő középkor mindennapi életéről

TESZ is, és megkülönbözteti a mai napig használt kosár szótól. A kapcsolatot a két szó között e szerint az jelenti, hogy a nyitott juhakol kerítését is vesszőfonatból készítették.51 Régészetileg egy ilyen vesz- szőkerítést viszont nem lehet mindig kimutatni. Paraszti istállóra viszonylag sok adat maradt fenn, többnyire ló­lopási ügyekkel kapcsolatban. 1489-ben Arad megye egyik falujában egy szomszéd falubeli jobbágy fia észrevette, hogy egy a településen átlovagló férfi, egy bizonyos Mair Péter, az ő egyik lovukon ül. Haza­szaladt az apjához, aki földesurától hites embert kért, és azzal együtt felkereste Mairt a házában. Az bevezette őket az istállójába, megmu­tatta a lovat, és közölte, hogyha az övék, vigyék el. Azt is megmond­ta, hogy kitől vette. A tulajdonos mégsem vette vissza lovát, mert egyszerre kettőt loptak el tőle, és kérte a másikat is. Az orgazda ugyan vállalta, hogy előállítja az eladót, de az nem történt meg.52 1517-ben a Varasd megyei Császárvára tartományában fekvő Pethe- lozlawczy faluban egy Pál nevű káplán 12 forintértékű felnyergelt lovát lopták el egy ottani jobbágy istállójából.53 A faluban különben sem templom, sem kápolna nem volt, és mindössze öt jobbágy lakta.54 A káplán talán papi funkcióit gyakorolva tartózkodhatott ott, lovát sem nyergelte le. Istállókra, csűrökre, egyéb mezőgazdasági épületek­re különben gyakoriak az adatok. Biztosnak látszik, hogy az állatok nem éltek az emberekkel egy fedél alatt, ami természetesen nem zárja ki azt a szintén adatolt tényt, hogy olykor a gazda az istállóban aludt. Rövid tanulmányomban néhány érdekesebb példával illusztrálva arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a középkor minden­napi életének vizsgálatához az okleveles adatok gazdag tárházat nyitnak meg számunkra. Példáimat a lehetőség szerint főként a kö­zépkori Abaüj, Borsod és Zemplén megyékből, valamint az azokkal határos területről válogattam össze, ezzel tisztelegve Dobrossy István levéltárigazgató előtt. 51 A Magyar Nyelv Történeti-Etimológiai Szótára. II. k. Bp. 1970. 585 - 586. 52 Dl. 19470. 53 Dl. 38006. 54 KUBINYI András: A császárvári uradalom közbecsü összeírása 1489-bó'l. In: Törté­nelmi Szemle 43 (2001) 17. Az összeírás Potholozlanczi néven említi. Öt lakott job­bágytelkéhez 50 királyi hold szántó, 16 kaszaalja kaszáló, 100 királyi hold erdő', cserjés, berek és szőlő tartozott. 22

Next

/
Thumbnails
Contents