Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)

Kapusi Krisztián: Miskolci városrajzolatok 1867-1871

várták régi vágyuk beteljesülését, a belvároshoz közelebb fekvő pályaudvar létrejöttét. A vonal sosem épült ki, így Miskolc 1899-ig kénytelen volt kizárólagosan és egyedüli lehetőségként a Tiszai pályaudvart használni.

Mindent egybevetve, tény, hogy már a dualizmus első fél évtizedében felgyorsult a miskolci korszerűsödés. A közigazgatás helyi elitje szabályrendeleteket, új városesztétikai elveket, építési terveket fogalmazott, - kisebb részben - érvényesített. A korabeli utcák feltárható „tapasztalat története" többek között azt demonstrálta, hogy a programszerű változtatások kreatív-alkotó komponense kevesebb konfliktust okozott, mint a hagyományos mentális rend időszerűtlenné vált elemei, a „rossz szokások" ellen viselt harc. Szoros kölcsönhatásban alakult a két folyamat, a fokozatosság pedig nem csupán késlekedéssel, tehetetlenséggel volt egyenértékű. A korabeli város szubsztanciájának részét alkotta az avasi legeltetés, a trágyadombos Szinva part és egy-egy fertelmes korcsma, mindezek sok egyéb hétköznapisággal otthonosságot, nem feltétlenül negatív élettényezőt jelentettek az egyszerű, átlagos polgár számára. A gazdasági dimenziók (vasúttal dinamizált kereskedelem), jogi - politikai keretek (kiegyezés, emancipáció, közigazgatási törvények stb.) és az utcakép (közvilágítás, emlékművek, új városháza) radikális változásai mellett a kor emberének, a mészárosnak, kofának, a disznót tartó és a locsolásra áldozni nem hajlandó atyafinak a mentalitása csak nagyon lassan, fokozatosan korszerűsödött. A hagyományos igények és a modem lehetőségek találkozásával malacröfögés és vonatfütty, gránittömbök meg trágyadombok egyidejűleg jellemezték a nagy jövőről álmodó Miskolc napi valóságát.

228