Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)
Kubinyi András: Okleveles adatok a késő középkor mindennapi életéről
mogy megyei Szakácsi plébániatemploma temetőjében álló pincét említik.7 1458-ban a Varasd megyei Szentjakab plébániatemploma temetőjében álló egyik pincéből ágyneműt, szalonnát és 10 hordó bort raboltak el.8 Előfordult a temetőkben tanúkihallgatás is.9 Több tanulmányt írtam a végrendelkezésekről is.10 Gyilkosságokra természetesen rengeteg adat maradt.11 Nem volt ritka a hitves megölése sem. Közismert, hogy Kinizsi Pál özvegye, Magyar Benigna meggyilkoltatta harmadik férjét, Kereki Gergelyt.12 1498-ban a Szabolcs megyei Apagyi Tamás felesége 98 forintot adott két szolgájának, hogy öljék meg a férjét. Az asszony éjjel kinyitotta a ház ajtaját, bevezette őket, akik gyertyafém mellett meg is ölték az urat. A megye ugyan halálra ítélte őket, az öregasszonyt és az egyik gyilkost ki is végezték, de az özvegyet a másik tettessel együtt kezességre elengedték. Még 1505-ben is újabb tanúkihallgatás folyt az ügyben.13 A tekintélyes birtokos nemes Dadai Bodó János 1522-1523 fordulóján ölte meg nejét, mire birtokait eladományozták. Bodó erre felgyújtotta saját nemesi kúriáját, ellenfeleit orgyilkosokkal fenyegette meg, majd megszökött. 1524 végén a király körözést adott ki ellene, azzal, hogyha elfogják, ítéljék halálra.14 Egy Szondi jobbágy megölte feleségét, de nem tudjuk, hogy miért és hogyan. Az ügyet jobbágytelke elvesztésével úszta meg.15 7 Regeszták a vasvári káptalan levéltárának okleveleiről (1130) 1212 - 1526. (Középkori oklevelek as megyei levéltárakban I. = Vas megyei levéltári füzetek 8.) Készítette Kóta Péter. Szombathely 1997. 326. sz. 8 Dl. 103645,103720. 9 BÓNIS György: Szentszéki regeszták. Iratok az egyházi bíráskodás történetéhez a középkori Magyarországon. A szerző hátrahagyott kéziratát gondozta és szerkesztette Balogh Elemér. (Jogtörténeti Tár 1/1. k.) Bp. 1997. 3340.sz. 10 KUBINYI: Egy késő-középkori főrangú hölgy végrendelkezésének tanulságai. In: Törtéenlmi Szemle 39 (1997) 401 - 410. - U.ő: Főúri és nemesi végrendeletek a Ja- gelló-korban. In: Soproni Szemle 53 (1999) 331 - 342. 11 Ernuszt Zsigmond pécsi püspök különös meggyilkolásáról, és annak következményeiről írtam: KUBINYI András: Ernuszt Zsigmond pécsi püspök rejtélyes halála és hagyatékának sorsa. (A magyar igazságszolgáltatás nehézségei a középkor végén.) In: Századok 135 (2001) 301 - 361. 12 ELTE Könyvtár Kézirattára. Litterae et epistolae originales 17. 13 C. TÓTH Norbert: Szabolcs megye hatóságának oklevelei II. (1387 - 1526.) Bp. - Nyíregyháza 2002. 726, 727, 750. sz. - IVÁNYI: Teleki család i.m. 438. sz. 14 Df. 259675, 259683. is Dl. 18466. 15