Levéltári Évkönyv 14. (Miskolc, 2006)
Csiffáry Gergely: A hatvani sörház és a vendégfogadó XVIII-XX. századi múltja
usában, ismét csak fogolyként utazott keresztül Hatvanon Kazinczy több társával, amikor Kufsteinből a munkácsi várbörtönbe szállították. Harmadszor Hatvanban 1800. augusztus 2-án tartózkodott rövid ideig, s a naplóbejegyzése szerint itt ebédeltek a fogadóban. Negyedik alkalommal 1828 telén, amikor Pestre utazott Kazinczy, már alaposan megfázva, gyorskocsival ért Hatvanba. Az utazás során szerzett tüdőgyulladásból Pesten gyógyították ki.80 Petőfi Sándor először 1845 július első felében járt a településen. Itt tartózkodása emlékét őrzi a Holdvilágos éj című verse, amelyet ekkor írt. A költő másodszorra 1847. május 13-án Erdély felé tartva utazott keresztül Hatvanon, s erről az Úti levelekben is említést tett. Harmadszor 1848. szeptember 24-én fordult meg Hatvanban.81 A hatvani múzeum jelenlegi barokk épülete korábban semmilyen műemléki védelemben nem részesült. Viszont 2005-ben, a nemzeti kulturális örökség miniszterének 25/2005. (IX. 16.) rendelete 15. § szerint hivatalosan is műemlékké nyilvánították, a Kossuth tér 11. szám alatti 5231/2 helyrajzi számú ingatlant. A rendelet indoklásában az épületet egyértelműen, mint Grassalkovich Antal megrendelésére építtetett bárok stílusú serfőzdét említik.82 E tanulmányomnak az volt a célja, hogy a 2005-ben műemlékké nyilvánított hatvani vendégfogadónak, valamint a mellette emelt, ma már nem létező serfőzőháznak az építéstörténetét tisztázzam, s adatokkal segítsem, a fogadó épületének a várható műemléki kutatását és helyreállítását. so BENEDEK Marcell 1963.1. 606.; ERŐS Zoltán, 1996. 268. 81 ERŐS Zoltán 1996. 268. 82 Magyar Közlöny, 2005. IX. 16.124. szám. 6643. 133