Levéltári évköny 12-13. (Miskolc, 2005)
Tarcai Béla: Források Miskolc hadtörténetéhez 1919-1948
1945 nyarán Kaffka Zoltán ezredes és 8 tiszttársa ellen fegyverrejtegetés és ellenforradalmi összeesküvés vádjával eljárás indult, 54 ekkor már tábornoki rangban. A pert 1946 áprilisában tárgyalták, de az erről szóló híradásban már csak a 8 tisztről van szó, Kaffkát nem említik. Utóda Dumbovich Emil vk. ezredes lett, aki 1945 májusától 1946 március 15-ig parancsnokolt. Öt Ginzery Sándor ezredes követte. 1945. május 9-én vége lett a háborúnak. Miskolcon a szovjet városparancsnokság május 10-én ünneplő felvonulást rendezett a Széchenyi utcán. A repülőteret megszállva tartó román hadsereg zenekarával az élen felvonultak a szovjet, román és magyar alakulatok. 55 1945. május 26-án a városi Nemzeti Bizottság rendezésében megünnepelték a hősök napját, a hősök temetőjében. Szerth László a Nemzeti Bizottság titkára mondott beszédet, és megjelentek a szovjet parancsnokság képviselői is. Ez volt Magyarországon a 20. század első feében az utolsó hősök napja. 56 Májusban visszaélések gyanúja miatt vizsgálat indult a 7. honvéd kerületnél. Július l-jével a kerületet megszüntették a járási bevonulási központokkal együtt. 57 Ez időtől kezdve a miskolci honvédek a debreceni 4. kerülethez tartoztak. Igazgatási szervezetként megyei Kiegészítő Parancsokság kezdte meg működését. Ezzel Miskolc katonai szerepe egy időre megszűnt. A teljesség kedvéért szólni kell a honvédség demokratikus átszervezéséről, amely Farkas Mihály honvédelmi minisztersége idején, 1948-ban kapott lendületet. A nevelőtiszti intézmény ugyan már 1946-ban 58 megjelent, de a nevelőtisztekből 1949-ben lettek politikai tisztek. A hadsereg átszervezése szovjet mintára történt, a fegyverzet és a ruházat is a szovjet mintát követte. A Honvédségből Néphadsereg lett. Szabad Magyarország 1945. szeptember 5. BÁRCZYJ. 1981. 609-611. pp. Miskolci Hírlap, 1947. május 28. Felvidéki Népszava, 1946. június 15. KIRÁLY B. 1986. 105. p.