Levéltári évköny 12-13. (Miskolc, 2005)

Veres László: Vallon telepek és telepesek Észak-Magyarországon a XV.-XVI. században

jegyeznünk, hogy a Szerémségben a Fruska-Gora, vagyis Frank-hegy magyar neve Tarcal, s ez az elnevezés az országban a Délvidéken kívül egyedül csak Tokaj-Hegyalján fordul elő. A XVIIF századig a ma Tokaji hegynek nevezett hegyvonulatot Tárcáinak nevezték. A XVI. század második felében tehát egy új szőlőfajta honosodott meg Tokaj-Hegyalján. A neve furmint. Uralkodó fajtává válva a XIX. század végére már az összes szőlőterület 70%-án ezt termesztették és ebből készül a világhírű tokaji aszú is. A furmint eredete a XVIII. századtól kezdve rendkívüli mértékben foglalkoztatta és foglalkoztatja ma is az ampelográfusokat, a nyelvészeket és a történészeket. Mellőzve a tudománytörténeti fejtegetéseket csak a jelenlegi ismereteket összegzem, hangsúlyozva, hogy a kérdéskör vizsgálata még ma sem lezárt, az eredmények nem egyértelműek. Mára már általánosan elfogadott, hogy a furmint elnevezésének alapszava a latin frumentum. Az egyik kutatási irányzat szerint a szó észak-olasz változatából alakult ki a furmint szó, amely eredetileg búzaszőlőt jelöl, vagyis olyan szőlőfajtát, amelynek a színe a búzához hasonlít. E felvetés nagy nehézsége, hogy az adott, vagyis észak-olasz területről ilyen szőlőfajtát nem lehet kimutatni. Meggyőzőbbnek és bizonyítottabbnak tűnik a másik feltevés, amely francia-vallon eredetűnek tartja az elnevezést. Az észak-francia nyelvjárásokban található forment, formentau, formente stb. elnevezésű szőlőfajta területe összekapcsolható azzal a vidékkel, ahonnan a Magyarországra betelepült vallonok származtak. A mai közép-dunai furmint szőlő terjedési központja a szőlészeti kutatások szerint a Szerémség volt, s az ottani franciavallon telepekről került át elnevezésével együtt Tokaj-Hegyalj ára. Erre közvetett adatok is utalnak, többek között az olyan földrajzi elnevezések, amelyekben a Szerémség szó szerepel. A francia-vallon szőlészeti-borászati tevékenység másik fontos emléke a tipikusnak tekinthető tokaj-hegyalj

ai metszőkés, amelynek egy eredeti, múzeumi darabját mutatom be önöknek. E szerszámmal háromféle munkát lehetett elvégezni: a baltájával a tőkét tisztították meg, a hegyével a kisebb vesszőket vágták el, a hajszálgyökereket tisztították, a penge alsó és megélezett része, a sarok a nagyobb vesszők tőből történő levágására, letolására szolgál. E metszőkés típus legrégibb darabjai a régészeti feltárások során kerültek elő a XII-XIII. századi telepekről és formájuk a későbbi századokban is alig változott. Mivel az eredeti magyar keleti-szőlőkultúra nem alkalmazott metszést, ezért egyértelmű, hogy az eszköz a nyugati metszést alkalmazó termesztési mód kelléke és annak meghonosítóihoz, a vallonokhoz köthető. A néprajztudomány bizonyította, hogy a háromfunkciós metszőkés észak- és nyugat-magyarországi elterjesztésében a tokaj-hegyalj

ai vallon telepek játszottak szerepet. A szerszám még szélesebb körű alkalmazását, ha