Levéltári évköny 12-13. (Miskolc, 2005)

G. Jakó Mariann: Levéltár és levéltárosok a XX. század első felében. Adalékok Borsod vármegye levéltárának 1900-1950 közötti történetéhez

A második világháború végén az Országos Levéltár felfigyelt a magánlevéltárak pusztulásának veszélyeire - az elhagyott kastélyokban, uradalmakban elhelyezett levéltárak a környék lakóinak tüzelőanyagként szolgáltak, a függőpecsétekből viaszgyertyát készítettek - és arra kérte a vallás - és közoktatásügyi minisztert, hogy a belügyminisztériumon keresztül hívja fel a törvényhatóságok vezetőinek figyelmét erre a problémára, akik a megyei főlevéltárnokok bevonásával intézkedjenek a veszélyeztetett iratanyagoknak az Országos Levéltárba vagy a törvényhatósági levéltárakba történő beszállításáról. Az ennek nyomán megjelenő 90.544/1945. B. M. sz. rendelet már a megyei levéltárnokot kihagyta ebből a munkából, csupán a közigazgatási hatóságokra, főjegyzőkre bízta ezek felmérését, akik ezt egy formális jelentésnek tekintették csupán, így az Országos Levéltár kezdeményezése a gyakorlatban nem sok eredménnyel járt.

57 Borsod megye főlevéltárnokának lehetősége sem lett volna veszélyeztetett iratanyag megmentésére, hiszen sem megfelelő helyiség nem állt rendelkezésére - még a levéltár saját iratanyaga sem volt használható állapotban -, sem a hivatali teendői nem tették lehetővé ilyen jellegű felmérés végzését. Ez annál is inkább így volt most, 1945 után, mert a korábbi gyakorlat - miszerint az alispán igénybe vette a levéltárnokot hozzá egyáltalán nem tartozó közigazgatási feladatok végzésére - teljesen általánossá vált, hiszen a régi tisztikar sok tagja elhagyta a hivatalát és az újonnan induló megyei közigazgatás nem nélkülözhette a főlevéltárnok többoldalú közigazgatási ismereteit. A megfelelő intézkedések hiánya is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a háborús veszteségek mellett az 1945-1950 közötti években jelentős iratpusztulás történt a területen, főleg a magánlevéltári, gazdasági, községi iratanyagban. Még egy tényezőt kell kiemelni, ami hozzájárult ehhez a folyamathoz. 1947 decemberében megjelent a selejtezésről szóló 14. 527/1947. M. E. I. sz. rendelet, ami kimondta, hogy „Úgy a közhivataloknál és a közintézményeknél, mint egyéb intézményeknél a törvényes kereteken belüli és az ezen felül lehetséges irattári selejtezések haladéktalanul végrehaj tandók." A rendelet csupán négy hónapos határidőt szabott e munkának. Van olyan vélemény is, hogy e rendelet több kárt okozott az iratanyagban, mint az egész világháború! Óriási mennyiségben áramlott a papírgyárakba a selejt anyag, melyek között jelentős történeti értékű gazdasági, községi, közigazgatási iratanyag semmisült meg. Klein Gáspár megdöbbenéssel fogadta e rendeletet - akárcsak levéltáros társai szerte az országban - és elkeseredéssel látta ebben a kudarcát eddigi munkájának, ami az iratok védelméről, az etikátlan selejtezések elleni fellépésről szólt. A járások jelentései nem maradtak fenn Borsodból, bár Borsa Iván a Levéltári Közlemények 1954. 25. évf. 28. oldalán a 14.778 /1945. alispáni számon még utal rájuk.