Levéltári évköny 12-13. (Miskolc, 2005)

Fazekas Csaba: Egy miskolci plébános a reformkori egyházpolitikában

rosodás egyházpolitikai felfogásának sarkkövévé. Az országgyűlési viták már nem felekezetek között folytak, a felekezeti egyenjogúságot, valamint a katolikus egyház előjogainak felszámolását a liberális ellenzék követelte, melyhez katolikus és protestáns közéleti személyiségek egyaránt tartoztak. A szembenálló felet így jórészt nem világi katolikusok, hanem a klérus tagjai alkották, szövetségeseik pedig legfeljebb a konzervatív nemesség soraiból szerveződtek. 1839-40-ben a szembenálló politikusok vitái (például liberális oldalon a katolikus Deák Ferenc és Bezerédy Miklós kanonok szópárbajai) világossá tették, hogy vallásügyben kompromisszumra nincs lehetőség. A protestánsoknak tett legkisebb engedmény kísérletét is egyházi oldalon a katolikus egyház durva üldöztetésének minősítették, s az uralkodó - a nyilvánvaló közhangulat ellenére - nem vállalta, hogy szentesíti az egyébként szintén Deák által megszövegezett, jóváhagyott vallásügyi törvény szövegét, inkább elhalasztotta az ügy tárgyalását a következő országgyűlésre. A lépés nem akármilyen politikai konfliktus lehetőségét hordozta magában. A katolikus püspöki kar nem akart késlekedni, a következő országgyűlésig olyan helyzetet akart teremteni, amely lehetetlenné teszi a vegyes házasságok ügyének a felekezeti egyenjogúság elve mentén történő rendezését. Ezért 1840. július 2-án Kopácsy József esztergomi érsek, majd annak nyomán a többi főpap is pásztorlevélben fordult az egyház papságához, melyben magukévá tették - az egyébként országgyűlési viták által is gyakran támadott - Lajcsák Ferenc-féle 1839. márciusi körlevelet. Ebben a nagyváradi püspök saját egyházmegyéje papsága részére megtiltotta a vegyes házasságok megáldását, amennyiben a protestáns vőlegény nem ad reverzálist, engedélyezte viszont az ún. passiva assistentia gyakorlatát. Eszerint a reverzálist megtagadó vőlegény házasságát a pap nem áldhatta meg, hanem csak a templomon kívül, stóla nélkül kijelenthette, hogy tudomásul veszi a házasság létrejöttét. A katolikus egyházi értelmezés szerint ez a fajta házasságkötés is törvényesnek számított, a vármegyék többsége azonban törvénysértésnek, a házasságok érvényességét kétségbe vonó intézkedésnek minősítette a házassági áldás megtagadását. Majd' két éves belpolitikai vihar támadt az áldásmegtagadások ügyéből, az ellenzéki közvélemény és az egyház között olyan jellegű polémia bontakozott ki, mely joggal tekinthető a 19. század második felét jellemző „kultúrharc" előzményeinek. Joggal állapította meg Deák Ferenc 1841 márciusában Wesselényi Miklósnak írott levelében: „Itt most a vegyes házasságok kérdése foglal el minden megyét." Majd így folytatta: „Ennyi bajt okoztak azok az Istenadta papok."

1 Az „istenadta papok" egyike 1 VÁCZY J. (szerk.) 1890. 78. p.