Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)

Holopcev Péter: „Eltanácsoltak" II. (Adalékok a miskolci kitelepítés történetéhez)

kitelepítések megszervezésében. Ezek után már nem is csodálkozhatunk azon, hogy az internálások megszüntetése nem teljeskörűen történt, az egykori kitelepítettek továbbra is nemkívánatos személyek maradtak az állami szervek számára. Nézzük a miskolciak esetét. Az elbocsátó rendőrségi véghatározat feloldotta ugyan a kényszerlakhelyhez kötöttséget, de egyben figyelmeztetett a minden állampolgár számára kötelező érvényes letelepedési jogszabályok betartására. A kitelepítettek újra állampolgárokká váltak, de csak azért, hogy egy újabb csapást lehessen mérni rájuk. Miskolc 1952 óta zárt város, azaz letelepedési engedélyt kell kérnie mindenkinek, aki itt szeretne lakni. A letelepedési engedélyt a városi tanács adta a rendőrkapitányság és az AVH jóváhagyásával. A Hortobágyra elhurcoltak elvesztették miskolci állandó lak(ó)helyüket, új lakhelyként a hortobágyi Borsós-tanya szerepelt. Ezért, ha Miskolcra akartak visszatérni újra letelepedési engedélyt kellett kérniük, amit természetesen nem kaptak meg. Az első kerületi tanács igazgatási osztálya foglalkozott az engedélyek kiadásával és az elutasított kérelmeken a mai napig is jól látható a vastag piros felirat „Hortobágy".

58 így gyakorlatilag a kitiltás továbbra is érvényben maradt. Az anyagi és erkölcsi kárpótlás szóba sem került. * * * Összegzésül megállapíthatjuk, hogy a kitelepítés nem önálló jogi fogalom, a hatalom saját céljai elérése érdekében „kreált" egy jogszabályt ugyan, de az ellentétes minden már érvényben lévővel. Valójában szükség sem volt erre, hiszen ki merte volna az ötvenes évek elején megkérdőjelezni, hogy a Párt nevében intézkedő AVH és a rendőrhatóság törvényesen cselekedett-e. Az elhurcoltak között sok jogász volt, közülük többen is megpróbáltak érvényesíteni a jogszabályban foglaltakat, természetesen minden eredmény nélkül. Hiszen ha jogi úton nem tudta a hatalom elérni a célját akkor még mindig maradt lehetősége: a megfélemlítés és a terror. Az 1949-1953 közötti tömeges kitelepítések nem érték el céljukat, nem sikerült levezetni a politikai feszültséget, mert áldozataikból nem lett „ügyeletes bűnbak" a közvélemény szemében. Épp ellenkezőleg, mindazok, akik szembekerültek már a hatalommal, egyetértettek abban, hogy ez az eljárás felháborítóan igazságtalan és törvénytelen volt. Még ellentmondásosabbá váltak a társadalmi viszonyok, amelyekben a vélt vagy valós ellenséggel szembeni osztályharc jelentkezett. 58 B.-A.-Z.m.Lt. XXIII. 122.f. 13-15.d.