Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)

Holopcev Péter: „Eltanácsoltak" II. (Adalékok a miskolci kitelepítés történetéhez)

internálás kiszabását rendeli, annak legkisebb tartamát ítéletben meg­szabja. A letelt idő után az elítélt csak akkor bocsátható szabadon a tá­borból, ha példás magatartást tanúsított, ellenkező esetben a tábor fel­ügyelő hatósága további hat hónappal meghosszabbíthatja az interná­lást, de ebben az estben sem lehet összesen két évnél hosszabb (9 §.). A németek után folytatták a sort azokkal, akik valamilyen módon kötődtek a németekhez: mindazon személyek, akikről megállapítást nyert, hogy hitlerista szervezetben vezető szerepet vittek rendőrhatósági őrizet alá kell helyezni, családtagjaikkal az internálás helyére kell köl­. töztetni, addig pedig össze lehet őket költöztetni. Az elrendeléshez szükséges internálási határozatot a belügyminiszter által kinevezett el­nökkel, a járási Nemzeti Bizottságoktól kijelölt igazoló bizottságok hoz­ták (9.§). 39 Az internálás ideje alatt az ellátásról mindenki maga gondos­kodott, illetve ha nem rendelkezett megfelelő anyagi eszközökkel, úgy az állam viselte a költségeket, de ennek fejében munkára kényszeríthette az internáltat. Ezzel egy új elemmel bővül a későbbi törvénysértés a kényszermunkával. A korszakról „A nemzetközi feszültség azt kell, hogy jelentse, hogy mi még kí­méletlenebből fogunk leszámolni az ellenséggel, mert az imperialisták azt hiszik, hogy nekik akadnak szövetségeseik a népi demokrácián be­lül, akkor ez növeli kedvüket, háborúra való haj almukat." 40 - az MDP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottsága titkára 1948. október 4-i elő­adásában hűen tolmácsolta a központi vezetőség állásfoglalását. A kulcsszavak: nemzetközi feszültség, kíméletlenül, ellenség, háború. Egy­szerűbben fogalmazva; a nemzetközi feszültség miatt elkerülhetetlen a háború, ezért kíméletlenül le kell számolni az ellenséggel. Ki az ellen­ség? Az osztályharc elmélete alapján a kizsákmányoló osztályok marad­ványai, nevezetesen a régi rendszer kiszolgálói (katonatisztek, csendő­rök, vezető tisztviselők), illetve élvezői az egykori birtokosok (kulákok) és az egyházi személyek. Majd kibővül az ellenségkép, a polgári társa­dalom hívei is felkerülnek a „nemkívánatos elemek" listájára. Az MDP vezetősége gyökeresen akarta megváltoztatni a társadalmat egészen el­jutva az egyes emberig. Az új embereszmény (a szovjet modell hű má­solása) szakít a „(kis)polgári csökevényekkel", tetteit, gondolatait csak a 39 3820/1945. M.E. sz. rendelet « B.-A.-Z. m. Lt. XXXIII-5/1. 69.f. 1/13.

Next

/
Thumbnails
Contents