Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)

Gavallér Pál: Életképek az első magyar szocialista egyetem történetéből

Esztó Péter tanár két szempontot emel ki: 1. a tanszékek, személyzeti osztály és pártszervezet kapcsolatának szorosabbra fűzése, 2. a kormány és párt egyetemi munka irányába kifejtett támogatását nagyra becsüli. Rámutat viszont arra, ami az egyetemi kutatásokat is fokozottan érinti: az újító munka - nyilván jelentós - kísérletezéssel és következésképpen kockázatokkal, pénzügyi áldozatokkal jár. „Nem csoda tehát, ha újítóink minden ambíciójukat elveszítik, mikor Szmecsányi példáján okulva egy esetleges sikertelen kísérlet után az államvédelmi hatósággal találják szembe magukat. Nagyon helytelen dolog ez, mert így újítás soha nem lesz". 30 - Összehasonlítja még a gyár és bánya termelési eredményessé­gét: 1. a gyárat felépítik, berendezik és már hasznot termel. 2. a bánya évekig csak meddő befektetés, kb. csak 3 év után kezdi teremni gyümöl­cseit. - Előadói excursusként: gondoljunk az egynyári terményekre, no és a diófára és olajfára. Utóbbiakat, akár csak a bányát és a kísérletező szellemi kincskeresőket nem lehet ideologizálni! Nag]/ tanítók születésnapi ünneplése és a „visszakozás" Az 1951. december 21-i soproni egyetemi tanácsülés 1. napirendi pontja volt „Megemlékezés Sztálin elvtárs 72. születésnapjáról". 31 Gyu­lay dékán „röviden megemlékezik az évfordulóról és kiemeli annak je­lentőségét". 32 A 3. napirend a tanszemélyzet orosz nyelvi oktatásával, a 6. napirend az ideológiai oktatással foglalkozott. „A Népköztársaság Elnöki Tanácsa népünk bölcs tanítójának, a ma­gyar ifjúság példaképének, Rákosi Mátyásnak hatvanadik születésnapja alkalmából a következőket rendeli el: Az 1949. évi XXIII. törvénnyel Miskolcon létesített Nehézipari Műszaki Egyetem az 1952. évi március hó 9. napjától kezdődően „Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem nevet viseli". 33 Közvetlenül követi a „Rákosi Mátyás" Tanulmányi Ér­demérem alapításáról szóló NET 4. sz. határozata. 34 Harmadízben a „Rákosi Mátyás" Tanulmányi Ösztöndíjról és Tanulmányi versenyről olvashatunk a Magyar Közlönyben itt 35 . 30 ET. jkv. Sopron 1951. nov. 29. Esztó P. 31 ET. jkv. Soporon 1951. dec. 21. Született 1879. dec. 21., elhunyt 1953. márc. 2. 3 2 ET. jkv. Soporon 1951. dec. 21. Született 1879. dec. 21., elhunyt 1953. márc. 2. 33 NET. 1952. évi 8. sz. tvr. = MK. 1952. márc. 8/23. sz. 243. p., rákosi született 1892. márc. 9., elhunyt 1971. febr. 5. 34 MK. 1952. márc. 8/23. sz. 243. p. 35 1.0004/1952. (III. 8.) MT. sz. hat. - MK. 1952. márc. 8/23. sz. 243-244. p.

Next

/
Thumbnails
Contents