Levéltári Évkönyv 11. (Miskolc 2002)

Kende Tamás: Egy forráskiadás elé. Historigráfiai és forráskritikai kérdések

dő fegyveres szervezet lettek volna. 21 Miskolcon hónapokig eltartott, míg a MOKAN túlzó, valódi diktatórikus „proletárdiktatúráját" sikerült leszerelni, ahogy ezzel párhuzamosan magát a MOKAN-t szerelték, fegyverezték le. Első lépésben kettéválasztották az MKP miskolci szerve­zetét és a MOKAN-t. Erre vonatkozóan roppant érdekesek egy MOKAN ifista korabeli naplójának bejegyzései. Lakatos Gézának, a miskolci ifjú­ság 1944-46 közötti történetének szentelt „iskolás" kéziratos dolgozata mellékletében közölt naplóbejegyzései hűen adják vissza a felszabadulás utáni viharos miskolci történéseket. 1944 december 28-i dátumú bejegy­zése rávilágít arra a tényre, hogy 1944 legvégére a MOKAN bizony el­vesztette kezdeti népszerűségét, mi több, az már akkori formájában nyűg volt a kommunista párt számára. „Gyulával együtt elmentünk délután a pártba, hogy meghallgassuk a központi kiküldött Farkas elv­társnak a program beszédét. Sajnos, amikor megérkeztünk már folyt a beszéd. De az amit hallottunk is elég volt ahhoz, hogy gyönge (fejünk­nek) illetve fejemnek fejtörést okozzon. Az elvtárs épp azt a kérdést in­tézte hozzánk, hogy érett a nép a nemzet egy szovjet rendszerre? Nem. Mert 25 év alatt oly hatalmas volt hazánkban a reakció, hogy az ország legnagyobb része nincs tisztában a kommunizmussal és attól félve ide­genkedik, s nem ezt a rendszert szeretné. Erett-é a nép mikor egyetlen valamire való ellenállás sem volt az országban? (...) Ezért lesz itt Magya­rországon demokrácia, és nem szocializmus. Nem lehet államformát ráerőszakolni egy népre addig, míg maga be nem látta annak egyedüli jóságát és tartósságát." 22 Farkas, részben a hallgatóságot nyugtatandó, részben őszintén nyilatkozta, Lakatos tanú­sága szerint, hogy „nem mondanak le végcéljukról, a demokráciával megpuhított földnek szocialista maggal való bevetéséről. Demokrácia lesz, de nem burzsoá demokrácia." 23 A miskolci hallgatóságnak kijelen­tette Farkas, hogy az időszerű feladat nem a tanácshatalom, a proletár­2' FEKETE Mihály 1974. 200-204. pp. 22 Napló! A Kommunista Párt Miskolci Szervezete Barbay Ferenc Ifiúsági Szemináriu­mának munkájáról. Vezeti Lakatos Géza (másolat). In. Uő. Miskolci ifjúság 1944-1946. Kézirat. 94.p.; vö. KUN László In: (szerk) CSABAI László 1970, 21-33.pp. Kun dolgo­zatában a felszabadulás utáni Miskolc maga volt a „forradalmi helyzet", ám a MOKAN vezetői a döntő pillanatokban elszakadtak a kommunista mozgalom vezető­itől, illetve nem is voltak azzal kapcsolatban. A túlzó baloldaliság eltorzította „a forra­dalom szubjektív feltételeinek" formáját, s lebénította a demokratikus erőket. I. m.: 22­27. pp. Kun elemzése szerint 1945 legelejéig egyfajta proletárdiktatúra uralkodott, a MOKAN vezetésével Miskolcon. Uo.: 29. p. 23 Napló!. 95. p.

Next

/
Thumbnails
Contents