Levéltári Évkönyv 10. (Miskolc, 2000)
Sándor István: Egy országgyűlési képviselő Miskolc szolgálatában. (Horváth Lajos 1860-as, 1870-es évekbeli közéleti tevékenységéből)
mély szerint foglalkozik az ő érdemeivel, hiszen tudatában van annak, hogy a felterjesztés ily rövid idő alatt és ily kedvező eredménnyel történt elintézése nagyrészt Horváth közbenjárásának köszönhető. A város érdekében ezúttal is tanúsított előzékenységéért kapott elismeréséről a képviselők jegyzőkönyvi kivonaton is értesítik. 61 A Buday vezette tárgyalások azonnal megkezdődnek, sőt néhány hónap múlva Miskolc számára kedvező eredménnyel véget is érnek. A polgármester már szeptember 2-án arról értesíti az egybegyűlt képviselőket, hogy a felvett jegyzőkönyveket a miniszternek szükséges bemutatás végett a miniszteri biztoshoz már továbbították. Ennek ellenére a küldöttség csak 1877. április 9-én tudja benyújtani a városi közgyűlés elé a Magyar Királyi Jószágigazgatóságtól aláírásra leküldött szerződést. A leküldött szerződéssel kapcsolatban a képviselőtestület egyhangúlag kijelenti, hogy a diósgyőri királyi koronauradalom tulajdonát képező miskolci kisebb korcsmáltatási és vásártartási jogokat, valamint a Korona és Zöldfa vendéglőket a hozzájuk tartozó regalejogokkal, a serházat és annak telkét, továbbá a Király és Fáy malmokat örök áron megveszi. A szerződést azonban még nem írja alá, mert úgy találja, hogy annak kilenc pontja közül az utolsó - mely a vételárról és a fizetés módozatairól szól - a város számára hátrányos formában került megfogalmazásra. Ezért azt kiigazítja, s ezt a módosított és minden szempontból kielégítő szerződést terjeszti fel jóváhagyás végett a Pénzügyminisztériumhoz a Királyi Jogügyek Igazgatóságának útján. A felirat kedvező és mielőbbi elintézésének biztosítására ezúttal is Horváth Lajost kérik meg, aki a feladatra most is „volt szíves elvállalkózni". 62 A sikerben bízó testület (amit talán Horváth már többször bizonyított befolyásába vetett hitük is erősített) már most kijelöli azokat a képviselőket és tisztviselőket, akik majd nevében és két tanú jelenlétében a jóváhagyott szerződést aláírják. A városi hatóságot pedig megbízza, hogy majd annak két példányát az összes tárgyalási irattal együtt Borsod vármegye bizottságához terjessze fel jóváhagyás céljából. A megváltandó jogoknak és a megvásárolandó épületeknek a város számára a lehető legelőnyösebb „berendezésével" pedig már ez alkalommal ez küldöttséget bíz meg" amelynek tizennégy fő alkotta tagságába Horváth is bekerül. 63 Az intézkedéseiből ítélve ezen a napon igencsak magabiztos