Levéltári Évkönyv 10. (Miskolc, 2000)

G. Jakó Mariann: Levéltár és levéltáros a XIX. században. Adalékok Borsod vármegye levéltárának a XIX. századi történetéhez

Keveset tudunk Kún Ábrahámnak, a XIX. század legmeghatározóbb borsodi levéltárosának életéről. Az biztos, hogy levéltári működésének utolsó időszakában a megnövekedett közigazgatási feladatok, szaporodó anyagi gondjai felőrölhették erejét. Túlterheltségét többször jelezte az alispánnak és ami működésének 20 éve alatt egyszer sem fordult elő, utolsó beszámolóját nem tudta időre teljesíteni, amiért magyarázkodni is kényszerült. Anyagi gondjait bizonyítja, hogy elvesztette 1882-ig tulajdonosként lakott Urak utcai házát és családjával albérletbe kényszerült. Még a negyedéves bérleti díjhoz is előleget kért az alispáni hivataltól. Keserűen vette tudomásul 1884-ben, hogy levéltárnoki fizetése alig nőtt, miközben a vármegyei tisztviselőkar bére jelentősen javult 1883-ban. 100 forintos fizetésemelési kérvényét a megye elutasította, mondván, hogy majd visszatérnek rá a következő évben. (Az ezt közlő határozat hátoldalára az alábbi megjegyzést tette: „Kedves tudomásul szolgál, de soha sem teljesített ígéret.")

55 1888-ban az alispán szabálytalanságot talált a marhalevelek kezelésében, amiért felfüggesztette állásából Kún Ábrahámot, aki erre beadta felmondását. A főispán és a közgyűlés elfogadta ezt, hiszen „nevezett levéltárnok fentemlített vissza élése által kár sem az államkincstárnak, sem a megyének nem fog okoztatni."

56 Az ügy aktái csak részben maradtak fenn, így nem ismerjük pontosan az ügyet, mint ahogy nincs adatunk Kún Ábrahám további sorsára sem. Annyit tudunk, hogy teljes anyagi bizonytalanságban, tisztviselői nyugdíjban sem részesülve hagyta el Borsod vármegye levéltárát. Kún Ábrahám egyéni kezdeményezéseivel kísérletet tett egy szabályozott levéltári működés kialakítására, az iratanyag mindenáron történő együtt tartására. Bár tervei egy részét nem tudta megvalósítani és anyagi gondjai végül beárnyékolták levéltári tevékenységét, működése egészére jellemző az a záró formula, melyet minden alispánhoz benyújtott jelentéséhez csatolt hosszú éveken át: „Általában arra törekszem, hogy a levéltárat, a t. megye ezen kincsét az iratok tárgy és ésszerű elrendezése, az iktató és mutatókönyvek pontos vezetése által teljesen jó rendben tartva, a közlekedők kivánatainak és a felső hatóság meghagyásainak akadály és késedelem nélkül eleget tehessek s ez által a Méltóságos Főispán Úr és a tettes Megye Közönsége nagybecsű megelégedését kiérdemelni szerencsés lehessek, más részről pedig más törvényható55 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 825. 20/1884. 56 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 803/a. 7. kgy./1888.