Levéltári Évkönyv 10. (Miskolc, 2000)

G. Jakó Mariann: Levéltár és levéltáros a XIX. században. Adalékok Borsod vármegye levéltárának a XIX. századi történetéhez

naszét heverő iratok helyükre kerültek, jelentős mennyiségű mutató ké­szült el az 1850 utáni járási anyaghoz. 32 A levéltári munka mellett a marhalevelek kezelése jelentett nagy gondot, az értük befolyt összeggel a levéltárnok számolt el a házipénztárnak. 1865 márciusában 9600 mar­halevélről nyújtott be kimutatás Buday János a Helytartótanácsnak. Kún Ábrahám levéltárnoki működése 1867-1888 között Nem találtam arra vonatkozó adatot, hogy miért mondott le, vagy miért váltották le Buday János levéltárnokot. 1867. május 3-án a tisztújító szék Kún Ábrahámot nevezi ki Borsod vármegye levéltárnokának, aki 21 éven keresztül töltötte be ezt a tisztet. Kún Ábrahám levéltárnoksága alatt tette meg az első lépéseket afelé a levéltár, hogy kialakuljon egy szabályozott levéltárosi feladatkör és működési rend. Ennek első mozzanataként, nem sokkal munkába állása után, azzal a javaslattal fordult a levéltárnok a közgyűléshez, hogy ma­gán személyek számára állapítsanak meg egy hivatalos nyitvatartási időt (délelőtt 9-12), így a közintézmények számára végzett megkeresé­sek, valamint a hagyományos levéltári munka háboríthatatlanul marad­hat meg délutánra. Döntést kért a magán személyeknek történő hitele­sítés és másolatok esetében szedhető díjról is. A megyei bizottmány ez utóbbi két javaslatra nemet mondott, hiszen, az ügyfélnek úgyis ok­mánybélyeget kell mellékelni kérelméhez. 33 Jóváhagyta viszont a „régi jognak" minősített un. kulcspénz szedését a magánfelektől. Fontosnak tartotta a levéltárnok a levéltári személyzet állandósítását is. Az utóbbi időben már két írnokot alkalmazott a megye ideiglenesen, pontosan körvonalazott levéltári munkára, azonban Kún Ábrahám úgy látta, hogy akkor lenne biztosítva a folyamatos levéltári munka, ha állandó segéd (írnok, sornok) lenne kinevezve. Az állandó munkák felsorolásával (jegyzőkönyvi tisztázatok, mutatók készítése, másolatok kiadása, lajst­romok készítése) igyekezett meggyőzni a közgyűlést ennek szükséges­ségéről. 34 Erőfeszítései végül is sikerrel jártak, a század folyamán végig állandó levéltári segédet alkalmazott a vármegye. A megyei vezetésben is felmerült ekkor már - a megyei rendezés ré­szeként - a levéltárnoki feladatok pontos meghatározásának igénye. 1872 novemberében Bay Bertalan alispán felkérte Kún Ábrahámot, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents