Levéltári Évkönyv 10. (Miskolc, 2000)

G. Jakó Mariann: Levéltár és levéltáros a XIX. században. Adalékok Borsod vármegye levéltárának a XIX. századi történetéhez

csináltassanak meg s az ajtó előtt lévő helly is egy öl kiterjedésnyire deszka helyett faragott kövekkel rakattasson ki."

19 Megszigorította a megye a levéltári kulcs használatát is. Még mindig a főjegyző a levéltár őre, megválasztásakor hivatalának jelképeként a levéltár kulcsát kapja, amit hivatala alatt őriz, leköszönésekor pedig a megye rendelkezésére bocsát, jelezvén hivatalának átadását. A regesztrátorok számára előírták, hogy ha el akarnak menni a városból, kötelesek azt bejelenteni és a kulcsokat a főjegyzőnek átadni. Ezt később, 1840-ben még tovább szigorították egy eltűnt érték kapcsán folytatott nyomozás eredményeként.

20 Kimondta a közgyűlés, hogy a belső levéltárba levéltárnoki kíséret nélkül senki, még a főjegyző sem mehet be. A levéltáros távollétében a lepecsételt borítékot a főjegyző csak a levéltári somokkal együtt nyithatta fel és együtt léphettek be a levéltárba. A levéltári bizottság javaslatára számos olyan újítást vezettek be , amely lényegesen javította a tárolás feltételeit.: kifestették a helyiségeket, a tároló polcokat szekrénnyé alakították át a portól történő teljesebb védelem érdekében, megtiltották a gyertya mellett végzett munkát, olaj lámpa beszerzését rendelték el. Szintén a bizottság szorgalmazta, hogy a „levéltár fényének emelésére" a megyei urak adományaikkal gyarapítsák az érem gyűjteményt. A könyvek méltóbb elhelyezésére pedig külön könyvállványokat csináltattak. E munkák költségeit mind a vármegye fedezte. A tárolási feltételek javítása mellett fontos volt a levéltárnoki munka pontos körvonalazása. Igazán a Helytartótanács sem határozta meg évtizedekig az ideiglenesen alkalmazott regesztrátorok feladatát, illetve elég következetlen volt ez ügyben: volt olyan megye, ahol csak a régi iratok gondozására engedte megszervezni ezt a hivatalt, volt, ahol a folyamatban lévő ügyek lajstromozása is a regesztrátor feladata volt. Az első pontos állásfoglalásra éppen a - levéltárával oly sokat törődő - Borsod vármegye 1835-ben benyújtott kérvénye késztette a főhatóságot. Mint már utaltam rá, Borsod vármegye mindenképpen ki akarta harcolni az állandó sornoki állást, így újabb és újabb érvekkel győzködte a Helytartótanácsot. Erre válaszul született az 1835. szeptember 15-i leírat, amiben az alábbiak fogalmazódnak meg: „A Levéltárnok kötelessége abban állna, hogy a már lajstromozott Irományokat jó rendben tartsa s a szükség esetében azokat kikeresse, ki adja és használat után ismét kellő helyére tegye, a folyamatban lévő Tárgyak iratainak lajstromozása pedig 19 KLEIN G. 1935. 107. p. 20 KLEIN G. 1935. 110-111. pp.