Levéltári Évkönyv 9. (Miskolc, 1997)
Rózsa György: A profi sport kezdetei Miskolcon
nak a felét átvenni, így a jegyezhető 800 részjegyből 400 került a város kezelésébe. Az 1926 novemberi döntés után márcsak 150 jegyzetlen részjegy maradt, melyet a sportközönségnek ajánlottak fel megvételre. A futballisták sikeres őszi szereplését követően 1927. január 31-i ülésén a városi tanács is foglalkozott az üggyel. Döntése értelmében a klubot négy millió korona belépési díj befizetése mellett ötven millió korona támogatásban részesítette. 5 A törvényhatósági bizottság által közszemlére kitett határozat ellen helyi lakosok nyújtottak be fellebbezést, kifogásolva a profi sport uralmát az amatőrizmus ellenében, de azt a belügyminiszter elutasította. Hodobay polgármester a belügyminiszter címzett beadványában vázolta sportmecénási elképzeléseit: „Miskolc város az utóbbi időben a testnevelés előmozdítására, a sport kultuszának ápolása céljából igen nagy áldozatot hozott, részint sportegyesületek támogatása részint modern sportpályák létesítése által, mert az ifjúság testi nevelésének előmozdítását fontos nemzeti érdeknek tekinti. Éppen magasabb szempontból nem kereste azonban a szigorú üzleti érdeket, amikor egy sportegyesület támogatásáról volt szó." 6 „A Miskolci Attila Kör futball szövetkezet, mint üzleti vállalkozás is rentábilisnak ígérkezik, mert jól megszervezett futball csapata rövid idő alatt országos nevet szerzett magának, s a sportkedvelő közönség érdeklődését sikerült oly mértékben felkelteni, hogy mérkőzési zsúfolt nézőtér előtt folynak." „Minden nagyobb vidéki városban van egy városi támogatás mellett megalakult professzionalista futball csapat, hozzátartozik ez már a város sportéletéhez, éppen ezért Miskolc városa sem zárkózhatott el azon közóhaj elől, hogy lehetővé tegye a professzionalista csapat létesítését." 7 A törvényhatósági bizottság döntését végrehajtva a szövetkezet igazgatóságába a város részéről dr. Halmay Béla polgármesterhelyettes, dr. Silbiger Bertalan tiszti főügyész és Vidats János törvényhatósági bizottsági tag, a Levente egyesület elnöke lett delegálva. A felügyelőbizottságba dr. Fekete László törvényhatósági bizottsági tanácselnök került be. Az 1926/27-es első profi idényt az Attila 25 játékossal küzdötte végig, s a huszonhat meccsből csak egy vereséget könyvelhetett el. A második liga élén végezve szereplésével jogot nyert a legjobbakat tömörítő első ligába való feljutásra, megelőzve az örök rivális debreceni Bocskayt. A javarészt már korábban is Miskolcon futballozó játékosok mellett többen voltak, akik külföldön is eltöltöttek rövidebb-hosszabb időt mielőtt Miskolcra kerültek volna. Közülük is a leghíresebb Siklósy Antal volt, a csapat kapitánya, aki bécsi klubtól érkezett az Attilához, négy magyar válogatottsággal a háta mögött. A csapat'az 1927-es nyár során sikeres olaszországi túrát bonyolított le Róma és Trieszt állomásokkal és Miskolcon is több külföldi vendégcsapatot látott vendégül a népkerti sportpályán. Az első liga nyitó mérkőzésére 1927. augusztus 27-én került sor 5 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1906. 4113/1927. 6 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1906. 4113/1927. 7 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1906. 4113/1927.