Levéltári Évkönyv 9. (Miskolc, 1997)

Horváth Rita: A Borsod vármegyei görög kereskedők összeírása

rodalomba kívánja áthozatní, akkor ő maga mint jövendő császári királyi alatt­való , kész hűségesküt tenni, és Miskolcon maradni, hacsak és anyja miatt Törö­kországba vissza nem kényszerül térni. 6 évvel ezelőtt jött az Ottoman Biroda­lomból, az ottani basától, vagyis macedóniai parancsnoktól kapott egy évre szóló útlevél birtokában, a zempléni vagy zemonában réven keresztül, ahol az ottani főhatóságtól egészségi igazoló levelet kapott, Miskolcra jött. Azt állítja, hogy a török engedély levél 5 évvel ezelőtt lejárt, az egészségi igazoló levél amelyre nem tudta, hogy valaha is szüksége lesz, elveszett. MUHULÓVSZKY TÓDOR körülbelül 30 éves, macedóniai, nem egyesült gö­rög vallású. Nős. Macedonia tartományban, Moscopolis városban született. Kö­zepes termetű, testes, nyaka rövid, arca kerek és zsíros, fehéres-vereses, orra az arcához képest arányos, szeme feketés, homloka meglehetős, szemöldöke és haja feketés, hajának már több mint fele ősz. Felesége és gyermekei vele vannak Miskolcon. Kizárólag borral kereskedik. Hűségesküt még nem tett, kijelenti azonban, hogy mint jövendő császári királyi alattvaló , kész hűségesküt tenni. 11 éves korában az Ottoman Birodalomból Fekete Demeter akkori miskolci ke­reskedővel egy réven keresztül, melynek nevét nem tudja, Miskolcra jött. A ha­rács-cédulának, az egészségi igazoló levélnek, valamint az új útlevélnek meglé­téről, érvényességéről, tartamáról és megszerzéséről gyermek lévén, semmit nem tud. MUHULY DEMETER Pilta Demeter segédje, körülbelül 25 éves, macedóniai, nem egyesült görög vallású. Nőtlen. Macedonia tartományban, Moscopolis vá­rosban született. Termete kissé magas, teste vékony, arca meglehetősen hosszú és fehéres, és sovány, orra hosszúkás és vékony, homloka meglehetősen széles, három és fél vékony ránccal, és a bal felén valamely sebhely látszik, haja, szem­öldöke, bajusza, szeme mind feketés. Ingatlannal nem rendelkezik. Segédként, saját kereskedést nem folytat. Hogy vajon császári királyi alattvaló szándékszik­e maradni, vagy máshová menne, vagy pedig visszatérne Törökországba, je­lenleg nem tudja megmondani. Kijelenti, hogy amennyiben mégis császári ki­rályi fennhatóság alatt maradna, akkor császári királyi alattvaló lesz, és leteszi a hűségesküt - Ezt figyelmen kívül hagyván, a török engedélynek és a harács­cédulának bemutatására hat hónap határidő tűzetett ki számára. - 10 évvel ez­előtt, egyik barátjával, bizonyos Gyra Antallal [harács -cédulát ] mivel még szinte gyermek volt, és gondja erre nem lévén, semmit nem tud. NOSTRAD KONSTANTIN Porojsz János társa. Körülbelül 25 éves, macedó­niai, nem egyesült görög vallású. Nőtlen. Macedonia tartományban, Moscopolis városban született. Közönséges termetű, jóltáplált testű, nyaka egyenes, feje kö­zéptájon kidomborodik, arca fehéres-vereses és hosszúkás, orra az arcához ké­pest arányos, orrlikai nagyok , homloka szűk, három feltűnő ránccal, szeme fe­ketés, haja sűrű, szemöldöke széles és feketés, bajusza gesztenyeszínű. Ingat­lannal nem rendelkezik, az említett Porojsz János segédjeként, az ő boltjában, vele együtt Miskolcon kereskedik. Hűségesküt még nem tett. Kijelenti azonban, hogy császári királyi alattvaló lesz, és kész hűségesküt tenni. 7 évvel ezelőtt az Ottoman Birodalomból a török hatóságoktól a számára arra az évre kiadott en-

Next

/
Thumbnails
Contents