Levéltári Évkönyv 8. (Miskolc, 1997)
Fazekas Csaba: „Mi, Isten képét viselő szegények . . ." (Források a miskolci koldusok 18-19. századi történetéhez)
Ha mind e' mellett ezen sikeres 's ártatlan módot a' Tekintetes Megyei Közönségnek bőltsessége elfogadhatónak nem találja, úgy sajnálkozva kelletik őszintén vallást tenni, hogy azon esetben még Miskólczon, ha tsak valamelly előre ki sem számítható környülmény közbe nem jövend, a' Koldulást meg szüntethetendőnek nem remény lyuk, főkép a' jelenni mostoha időszakban Miskolcz Várossá Lakossaitól a' Fel Szóllításból ezen meg kívántató tetemes alap pénzhez képest igen kevés sikert várhatni, mind e 1 mellett azomban megpróbálni múlhatlanul kelletik, sőt még egyébb féle jövedelem forrásait is felnyitni szükséges, illyen p.o: a' Városunkat gyakran meglátogató Mechanikusok, 96 Gymnasticusok, 's egyébb műveiket pénzért mutogató Személlyeknek, sőt a 1 Színészi Társaságoknak is mérsékletes adóztatások; nem külömben némelly kedve tölt Ifiaknak egy czélból lejendő jádzásra való fel szóllíttatások 's a' t. A' mi már ezen Intézetek alapítását 's annak jelenni állapotját illeti az e' következendő úgymint |ször Néhai Méltóságos Pótsi Elek Munkátsi Püspök 's Tapolczai Apát Úr 1824ik Esztendei Augusztus 23án költ alapítvánja Tekintetes Kolosy Ignátz Úrnál 300 forint. ennek eredeti Kötelező Levele a' Tekintetes Vármegye Levél Tárába vagyon le téve: mellynek Kamatja 1835* Esztendőbeli Novemberben egyszerre 9. esztendőkre fizettetvén le, ebből 1836* télen a' Város majorjában ápolt néhány ügyefogyottakra az alól írtt Szolga Bíró Intézkedése 's az akkori Város Fő Bírája Számadása mellett 54. forintok fordítódtak, 8 forintok pedig rendeltetése szerént a' Szegények között ki osztatott. Az ezen felül lévő száz forintok mint alább ki fog tetszenni Tőkének alapíttatván. Most ismét ezen Tőke pénznek Kamatja 3 évekre fizetetlen 54 forint . 2szor Méltóságos Gróf Csáky Jánosné Jekelfalussy Therézia Asszony által Marsalkó Jósef, Derne Dávid és Szabó István Lád Bessenyei Lakosoknál 171 forint 4 krajczár tartozásról szóló Kötelező Levelek e' végre ajánltatván, tészen a' Tőke 171 forint 4 krajczár ennek 1825iki Április 19ikétől 13 évekre és 10 Holnapokra eső Kamatja 141 forint 56 krajczár ezen Kötelezvény jelenleg az alól írt Tiszti Ügyvédnél van a' jövő Törvény Széki idézés végett, mert miután az adóssak által néhai Pogonyi Ferentz Úr és Hitvese Horváth Judit Asszony ellen folytatott 's ezen Tartozás le faragása végett ajánlott adósságbeli Per kézre nem kerítődhetik, ezen Summának újabbi bátorságosítása az illető Járásbeli Szolga Bíró Úrnak meg hagyódhatna. 3 or A' közelebb érintett tisztelt Kolosy Ignátz Úr által be fizetett 162 forintból a' fellyebbiek szerént 100 forint. 96 Mechanikus = itt: feltehetően vándorló mester, lakatos, fémműves munkákkal illetve fóleg gépekkel, technikai eszözökkel, azok javításával foglalkozott